“Egy felfújt lufinak érzem az egész uborka, valamint zöldség problémát` mondta vendégünk a Németországból érkezett fertőzött uborka hírekkel kapcsolatban. Sok kárt okozott ez a téves hír még a magyar termelőknek is, sőt még a vásárlóknak is, hiszen nem tudják, hogy milyen árut merjenek megvenni. A magyar termékekben bízhatunk. A Szél Kertészet szakmai irányítója hangsúlyozta, a magyar élelmiszerbiztonság Európa egyik legerősebb élelmiszerbiztonsága. Nagyon sűrűn kapnak ellenőrzéseket, melyek nemcsak a vegyszeres védekezésre, hanem a termesztéstechnológiára is vonatkozik.

Szél István immáron 14 esztendeje foglalkozik gyümölcstermesztéssel. 16 évvel ezelőtt vásárolt csírát, melyekből fák lettek, alma-, őszibarack-, sárgabarack-, szilva-, cseresznye- és meggyfa is. Vendégünk felhívta a hallgatók figyelmét arra, hogy A hűvösebb, páradúsabb éghajlaton a klíma következtében olyan savak is kialakulnak, melyek a mediterrán éghajlaton nem. Ezért van az, hogy a magyar zamatos gyümölcsnek nincsen párja. Ez igaz a csonthéjasokra és a ribizlire is.

Ha igazán finom magyar ízeket szeretne, akkor keresse a Szél Kertészetet a 47-es főút orosházi szakaszán, a 187-es kilométernél, mely június 11-13. között, a hosszú hétvégén is végig nyitva tart. A nyár folyamán többféle őszi- és kajszibarack között lehet majd válogatni. Hódmezővásárhelyen, a Kinizsi utca 17. szám alatt található mintabolt vasárnap délig várja a vásárlókat. Telefon: 62/249-215 és 06-30-252-5458 Olasz Mónika