Egy kis pihenő is belefér a Kék Túrába

A hétfői nap menetrendje kicsit átrendeződött Mihály Gáborné Sacikáék terveihez képest. Bélapátfalván aludtak, majd busszal átmentek Mátraházára, hogy társaival megkezdjék a Kék Túra következő szakaszát Galyatető felé. Ám útközben elkapta őket egy tévéstáb mesélte az ILCO Klub elnöke legújabb kalandjukat a Rádió 7 hétfői Kívánságműsorában.

Mesék a súgólyukból

Mesék a súgólyukból címmel tartott anekdotákkal teli előadói estet Tarr Mari súgó és Dunai Tamás színművész hétfőn este Vásárhelyen a Mozaik Moziban.

Csökkenthetők és szociális ellátássá alakíthatók a korhatár előtti nyugdíjak

Csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az igénybe vevő munkaképes, megszüntethető az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás - döntött az Országgyűlés hétfőn, elfogadva a Fidesz által kezdeményezett alkotmánymódosítást.

”Élen állsz, és messze látszol, sose feledd: példa vagy!”

A Mindszenten élő vagy Mindszenthez kötődő pedagógusokat köszöntötték június 6-án, hétfő délután a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ színháztermében, ahol az önkormányzat nevében köszöntötték a jubiláló pedagógusokat, illetve a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei vizsgaprodukcióikat adták elő.

Mégsem csíra okozta a járványt

A németországi hasmenésjárvány terjedésének remélt felderítésében hétfőn újabb "forró nyomról" bizonyosodott be, hogy mellékvágányra vihet.

Őskortól a János vitézig kerámiával

Kerámiákból nyílt kiállítás hétfőn délután Vásárhelyen a Mozaik Kamarateremben. A műalkotásokat a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola és Gimnázium diákjai készítették.

Tehetségek Vásárhelyen

A Tehetséghét megnyitóját tartották meg hétfőn a Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahol Almási István, Hódmezővásárhely alpolgármestere díjakat osztott ki a korábban megrendezett tanulmányi versenyek győzteseinek. A programok csütörtökön érnek véget.

Risztov Éva is megúszta már az olimpiai A szintet

A hódmezővásárhelyi születésű Risztov Éva is csatlakozott azokhoz a magyar úszókhoz, akik már a londoni ötkarikás játékok résztvevőinek tekintendők, mivel teljesítették a jövő nyári szerepléshez a nemzetközi szövetség (FINA) által előírt időt, az úgynevezett olimpiai A szintet.

Ezért kellett eltávolítani a közlekedési lámpát

Mint arról beszámoltunk, szombaton délután a vásárhelyi múzeum új szárnyának építésénél az egyik közlekedési jelzőlámpát tartó kandeláber megdőlt, a vezetékek közvetlen az út fölé belógtak, emiatt az oszlopot és a lámpákat el kellett távolítani. Az esetről Mucsi László, a vásárhelyi polgármesteri hivatal városfejlesztési- és üzemeltetési irodavezetője tájékoztatott.

Magyar jelentkezés a 2015-ös női kosárlabda Eb-re

Magyarország jelentkezik a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére. Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetője a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint - közösen - Fehéroroszország és Litvánia lesznek.

Zápor és zivatar délutánonként, sok napsütés délelőtt

A Nyugat-Európában kialakult sekély ciklon áramlási rendszere gyakorol hatást időjárásunkra a hét végéig, egészen vasárnapig. Így az egész hét folyamán sok napsütéssel, de délutáni záporokkal zivatarokkal tarkított időjárásra kell számítani Kacsari László amatőr meteorológus szerint.

Másfélmillió euró határátkelőhely építésére

Másfélmillió eurós Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként beruházás keretében megkezdődött az ÁsotthalomBácsszőlős közötti út és a határátkelő megépítése.

A nyáron kész lesz a hőszigetelés

Energetikai megújulás zajlik a pusztaszeri Csizmazia György Általános Iskolában számolt be Máté Gábor polgármester. A hatvanas évek közepén felhúzott épületre már ráfért.

“Ilyenek voltunk” – ismerje fel a Rádió 7 és a Promenad.hu arcait!

Május 16-án, hétfőn elindult a Rádió 7 és a promenad.hu új játéka! Kérdésünk roppant egyszerű, találja ki, kihez kapcsolódik a gyermekkori fotó. Tekintse át az oldalra felkerült képeket, klikkeljen és nyerjen!A részleteket tovább kattintva olvashatja!

Évente 20-25 embert menthet meg az eCall vészhívó-rendszer hazai bevezetése

Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár Magyarország nevében aláírta az európai egységes vészhívó-rendszer létrehozásáról szóló eCall Egyetértési Megállapodást 2011. június 6-án, Lyonban. A közös célok megvalósítását vállaló országok, gépjárműgyártók, telekommunikációs szolgáltatók, biztosítótársaságok és más szereplők 2004 óta csatlakozhatnak az együttműködéshez. Az aláírásra a franciaországi városban megrendezett ITS Európában konferencia kínált alkalmat.

Budaházy szabadlábra helyezését kérte ügyvédje

Budaházy György szabadlábra helyezését kérte ügyvédje, elsősorban védence gyermekeire hivatkozva, a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőper hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon.

Európai trendekhez igazodó gabonakínálat kell

Mai Napraforgónkban Mezőgazdasági Magazint hallhattak a Rádió 7 97.6 MHz-én, melyben hangképes összefoglalót hallhattak arról a kalászos fajtabemutatótól, melyet szerdán tartott partnereinek a Hód-Mezőgazda ZRT. A kiállítási centrum ebédlője zsúfolásig megtelt vendégekkel, akik a konferencia után kísérleti gabonatáblán is megtekinthették a legújabb fajtákat.

Szőke Elizabet az íjász diákolimpia országos bajnoka

Budapesten rendezték, az íjász diákolimpia országos döntőjét, melyen az ország hét régiójából 287 íjász mérte össze a tudását, olimpiai, csigás és történelmi kategóriában. A versenyen a maroslelei íjász újabb érmet szerzett.

9 milliós szűrővizsgálaton vesznek részt a makói kórház dolgozó

A dolgozóknak szerveztek ingyenes szűréseket a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházban tájékoztatta portálunkat dr. Dehelán Aurélia, az intézmény orvosigazgatója. Az "Egészséget az egészségügyieknek" akció keretében hétfőn és kedden szűréseken vehetnek részt a kórház alkalmazottai, a program azonban már korábban indult.