A DAOP 4.1.3/D-2F-2009-0016 azonosító számú kétfordulós pályázat összköltségvetése 85 123 659 millió forint, melyből 77 611 293 millió forint az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege, a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított önerő összege 8 512 366 millió forint.

A Gondozási Központ 1982 óta az Arany János utcában működött, de a projekt eredményeként a közelmúltban a dr. Rapcsák András utca 52. szám alá költözött. A kétfordulós pályázatot a fenntartó 2008-ban nyújtotta be, és 2011. május 31-én fejeződik be. Az épületben új infrastruktúrával, komplex akadálymentesítéssel és új fűtési rendszerrel várják az ügyfeleket mondta az intézmény vezetője.

Gálné Szőke Margit arról is beszélt, hogy a szociális alapszolgáltatások igen széles körűek, a legtöbb ügyfél az étkeztetést veszi igénybe, de többen igénylik a jelzőrendszeres és a házi segítségnyújtást is. Az intézmény legfőbb célja az, hogy személyre szabottan mindenki a számára megfelelő szolgáltatásban részesüljön.

A Gyermekjóléti Központ utcai szociális munka bázisa a pályázat eredményeként az Arany János utca 8. szám alá költözik, a fő telephelyük továbbra is az Andrássy út 54. szám alatt marad. Túri Csaba a műsorunkban szólt arról is, hogy egy komplex munkában gondolkodnak, határozott elképzelésük van arról, hogy egy három pillérű prevenciós centrumot alakítanak ki Hódmezővásárhelyen. A szolgálat legfontosabb feladata, hogy észlelésjelzőrendszert működtetnek. A gyermekekkel kapcsolatban lévő intézményekkel napi kapcsolatban vannak, akik a fiatal veszélyeztetettsége esetén azonnal jeleznek. Az is előfordulhat, hogy egy veszélyes környezetben lévő gyermeknek a szomszédja telefonál a 0630/616-25-35-ös krízis telefonszámra, ekkor elindulnak a helyszínre, és az ott tapasztaltak alapján döntenek mondta a központ vezetője.

Vendégeink hangsúlyozták, nagyon nemes feladatot látnak el, azok a személyek, akiknek segítenek, a köszönetükkel mindig viszonozzák azt. Gálné Szőke Margit kiemelte, a gondozásban részesülők szinte naponta megköszönik a segítséget, és ez megerősíti azt a hitet, hogy érdemes örömet szerezni számukra.
Olasz Mónika