Elefántcickányok a vadaspark új lakói

Egy újabb különlegességgel bővült a Szegedi Vadaspark gyűjteménye, a Zsiráf-házba az állatkerti világban ritkaságnak számító rövidfülű elefántcickányt költöztettek.

Sztrájkbizottság: a kormány elfogadta az egyeztetett előterjesztést

Pintér Sándor belügyminiszter kedden arról tájékoztatta a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fórumának érdekképviseleti tagjait, hogy a kormány, kisebb módosításokkal, elfogadta a szolgálati nyugdíjasokat és szolgálati nyugdíjrendszert érintő, szakszervezetekkel egyeztetett belügyminiszteri előterjesztést - tájékoztatta "A Hivatásunk Védelmében Sztrájkbizottság" az MTI-t.

Három nap a Sportágválasztóig

A hétvégén újra Nagy Sportágválasztót rendeznek Hódmezővásárhelyen. A nagyszabású rendezvény harmadik alkalommal érkezik a Csongrád megyei településre, ahol idén is közel negyven sportágat próbálhatnak ki a résztvevők.

Adományokkal segíthető 1300 gyermek nyári étkeztetése

Gyűjtést szervez a helyi hátrányos helyzetű gyerekek nyári étkeztetésére a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Ha összegyűlik az ehhez szükséges pénz, több mint 1300 nehéz sorsú diák asztalára kerülhet meleg étel a szünidő alatt is.

Heten támadtak a férfire

Mintegy száz fő tiltakozott a vásárhelyi Kossuth téren ötszáz rendőr biztosítása mellett a a Jobbikhoz köthető TMRSZ szervezésében, követelve, hogy Lázár János vonja vissza törvénymódosító javaslatát, amely szerint veszélybe kerülhet a fegyveres testületek tagjainak korkedvezményes nyugdíja.

A miniszterelnök személyesen konzultál a szakszervezetekkel

A jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter együtt fog tárgyalni a rendvédelmi érdekképviseletek delegáltjaival és a parancsnoki kar vezetőivel jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a kabinet keddi ülése után, amelyen a belügyi tárca vezetője tájékoztatást adott a rendvédelmi és fegyveres szakszervezetekkel folytatott megbeszéléseiről.

Csaknem 81 ezer honosítási kérelem

Eddig megközelítőleg 81 ezer honosítási kérelmet adtak át, és mintegy 50 ezret már elbíráltak közülük hangzott el az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kedden.

Azért, mert megérdemlik

Lábunk ápolására mindig fektessünk nagy hangsúlyt, és hogy hogyan tegyük, az a Rádió 7 Női magazinjából kiderült, mert vendégünk volt: Deák Sándor, a Sanyi Pedikűr tulajdonosa.

Egy koncert kékben Vásárhelyen

Rákász Gergely koncertorgonista a 21. század emberéhez viszi közelebb a klasszikus zene műfaját Egy Koncert Kékben című előadásával. Vallja, hogy a ma művészének az a feladata, hogy szépséget adjon a hétköznapok embereinek. Május 26-án Hódmezővásárhelyen is megtapasztalhatják ezt az élményt, hiszen este 19 órakor a Fekete Sas Rendezvényházban lép fel a látványkoncerttel.

Elrendelték a nyomozást a privatizáció ügyében

Elrendelte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok privatizációjával kapcsolatban - közölte a feljelentő, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kedden.

Új földprogram a gyermekvállalás ösztönzésére

Még egy hétig tart az új vidékfejlesztési stratégia társadalmi vitája. Egy keddi konferencián is erről egyeztettek a Parlamentben. Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára kiemelte, hogy szeretnék megváltoztatni az állami birtokpolitika jelenlegi viszonyait, hiszen ma az állam a földjeinek a nyolcvan százalékát a száznyolcvan legnagyobb tőkéstársaságnak adja bérbe.

Második helyen zárt a HVSC

Ezüstérmet szerzett az Országos Vidék Bajnokságban a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club csapata. A gárda egyik meghatározó játékosa, Kecskeméti Bence két éremnek is örülhet, hiszen a fiatal 124 találattal második lett a góllövő listán.

Adományokkal segíthető 1300 gyermek nyári étkeztetése

Gyűjtést szervez a helyi hátrányos helyzetű gyerekek nyári étkeztetésére a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Ha összegyűlik az ehhez szükséges pénz, több mint 1300 nehéz sorsú diák asztalára kerülhet meleg étel a szünidő alatt is.

Megint mérik a kompetenciát

Szerdán tartják a diákok idei országos kompetenciamérését, amelyet tíz éve minden esztendőben megrendeznek - közölte az Oktatási Hivatal elnöke.

Víz – város – ember kapcsolata

Mit kezdett folyópartjával Belgrád, Berlin, Maribor, Bécs, Dundee, Edinburgh, Oslo, Koppenhága, London, Gdansk, Malmö, Hamburg, Lisszabon, Stockholm, Liverpool és Varsó? Erre a kérdésre `válaszol` a Víztükör `Vízparti fejlesztések Európában` című kiállítás, amelynek keddtől a Megyeháza ad otthont.

Idén is lesz LÖSZ!

Ötödik alkalommal rendezi meg június 10-én és 11-én a Zöld Szikla Művészeti és Természetvédő Alapítvány valamint a Petőfi Sándor Művelődési Központ a LÖSZ Fesztivált. Az esemény látogatói a kultúrával találkozhatnak minden szinten.

Szerdán pótolnak a megye I-ben

A tavaszi szezon első fordulóját rendezik meg szerdán Csongrád megyében, ugyanis a labdarúgó megyei I. osztályban az eredetileg március 6-ra kiírt 16. kört a pályák használhatatlansága miatt május 25-re halasztották. Így holnap izgalmas találkozókra számíthatunk, hiszen a dobogóért csatázó Mindszent a listavezető Kistelek otthonába látogat, de a szegedi rangadó, azaz az UTC-SZVSE Gyálarét sem lesz egyszerű mérkőzés.

A vásárhelyiek gasztronómiai sikere

Bogácson rendezték meg május 13-15. között a IX. Szakács Tanulók Országos Főzőversenyét és Bemutatóját, ahonnan a vásárhelyi csapat arany- és ezüstéremmel, valamint a két nap összesített eredményeként, a III. helyezéssel tért haza.

Kék Túra Újabb szakasz kipipálva

Túl van az Országos Kék Túra második szakaszán a vásárhelyi Mihály Gáborné az ILCO Klub elnöke. Kezdeményezésével bizonyítja, a sztómával élők számára is lehetnek nagy célok még az életben.

Megvontak az emlékparktól 250 milliót

...`hozzon is ajándékot, ne is`... Benedek Elek se gondolta volna, hogy amit a költségvetésben a múzeumi kiállítóhely megkapott, annak csak töredékéhez jut hozzá. A pénz kevés, van helyette kalapos műhely meg autentikus csárda az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark helyzetéről Tokovics Tamás ügyvezető számolt be.

Öten utaznak az országos döntőre Mindszentről

Egy váltó és három egyéni versenyző is bejutott Mindszentről az Országos Atlétika Döntőbe, melyet június 7-én rendeznek majd Budapesten számolt be portálunknak Tóthné Terbán Irén, testnevelő tanár.