Az ítélet szerint a 43 esztendős, büntetlen előéletű Bitó László 2010. április 27-én este a munka után kerékpárjával indult haza, menet közben betért egy kocsmába, ahol megivott 3-4 nagyfröccsöt. Ezután elment a későbbi sértetthez, egy egyedül élő 83 éves asszonyhoz, akit már gyermekkora óta ismert.
A férfi beszélgetni kezdett az idős nővel, majd 10-15 perc után úgy döntött, közösülni fog vele. Amikor a sértett hátat fordított neki, a karjával átkulcsolta az asszony nyakát és a földre szorította. A nő megpróbált védekezni és segítségért kiáltani, de a vádlott tovább szorította, arcát öt percen át a földre nyomta, s amikor megszűnt a nő ellenállása, a férfi fajtalankodott az idős asszonnyal. A vádlott a tette után félve annak következményeitől bevonszolta a fáskamrába az akkor már csak hörgő sértettet, majd magára hagyta.
Az asszony holttestét másnap délután a lánya és a sógornője találta meg. A szakértői vélemény szerint a sértett halálát fulladás okozta, a fojtogatás következtében eltört az asszony pajzsporca, s megsérültek a gége környéki izmai.
A vádlottat 2010. május 7-én vették őrizetbe a rendőrök.
A tárgyaláson a férfi bűnösnek vallotta magát, s többször is azt mondta, nem tud magyarázatot adni tettére, s nem akarta megölni az asszonyt. Az utolsó szó jogán elmondta, hogy megbánta tettét.
A bíróság emberölés bűntettében és erőszakos közösülés kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért halmazati büntetésül tizennégy év börtönbüntetésre ítélte.
Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, így az nem jogerős.Forrás: MTI