Megvan a Tiszatáj új főszerkesztője: Hász Róbertet választották meg

Hász Róbert lett a Tiszatáj új főszerkesztője. A folyóirat eddigi szerkesztőjét kedden választották meg a tisztségre a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának tagjai. Hász Róbert a februárban, 61 éves korában elhunyt Olasz Sándort követi ezen a poszton.

Wass Albert hegyei közé készülnek a vásárhelyi kör tagjai

Az erdélyi író, újságíró, Nyírő József műveit és szellemiségét idézte meg a vásárhelyi Wass Albert Kör csütörtök esti Idéző estjének előadója a Németh László Városi Könyvtárban. Dratsay Zsigmondné, a kör tagja elmondta: voltak, akik azzal bírálták a szerzőt, hogy melodrámákat írt, az előadó szerint azonban az igazi drámai feszületség jelenik meg a Nyírő-művekben.

Vereséggel kezdtek a vásárhelyi fiatalok

Nem kezdte jól a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény csapata az V. korcsoportos Országos Diákolimpia döntőjét, ugyanis a finálé nyitómeccsén 3-0-s vereséget szenvedtek a Békéscsabaiaktól.

Nem alakít új pártot Gyurcsány – egyelőre

Csütörtökön délután Szegedre látogatott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki a Tisza Szállóban fogadta előbb a sajtó képviselőit, majd zártkörű fórumon szimpatizánsait. A Széchenyi téren eközben zengett a `Gyurcsány takarodj, és hazaáruló` rigmus a Jobbikosokból álló tüntetők szájából.

Nincs fék, nincs váltó, nincs félelem…

Bár Szegeden sajnos régóta nincs mód versenyzésre, mégis, a zsombói Nagy Róbert szervezésében éledezik az igen nagy múltra visszatekintő salakmotorsport a megyeszékhely sportpalettáján. Szombaton indul az idei salakmotoros egyéni bajnokság.

A tehetség kortól független

Festményeket, szobrokat és tűzzománcból készült alkotásokat is láthatnak azok, akik ellátogatnak a negyedik alkalommal megrendezett “Nyugdíjas korú amatőr képzőművészek` kiállítására, melyet május 12-én, csütörtökön nyitottak meg a Mezőgazdasági Főiskola kiállító termében. Az alkotók vásárhelyi, mindszenti és most először, szentesi amatőr művészek.

Egy koncert kékben Vásárhelyen

Rákász Gergely koncertorgonista a 21. század emberéhez viszi közelebb a klasszikus zene műfaját Egy Koncert Kékben című előadásával. Vallja, hogy a ma művészének az a feladata, hogy szépséget adjon a hétköznapok embereinek. Május 26-án Hódmezővásárhelyen is megtapasztalhatják ezt az élményt, hiszen este 19 órakor a Fekete Sas Rendezvényházban lép fel a látványkoncerttel.

Spórolós a magyar

A magyar fogyasztók több mint 90 százaléka igyekszik spórolni vásárlásánál, közülük négyből hárman élnek a kiárusítások és promóciók által kínált lehetőségekkel.

A kisteherautó sofőrje a roncsok közé szorult

Roncsok közé szorult a sofőrje annak a kisteherautónak, amely balesetet okozott csütörtökön délután a Kecelről Kiskőrösre vezető úton értesült az Objektív Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.

Erős lesz az UV-sugárzás

Ugyan gyenge fronthatások érvényesülnek, alapvetően azonban kedvező élettani hatásokra lehet számítani. A napsütés és a hőmérsékletek a nyár elejét idézik.

Még négy napig igényelhető a diákhitel

Már csak négy napjuk maradt az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik még a tavaszi szemeszterben szeretnének diákhitelt felvenni. A Diákhitel Központ MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint aki lekési az igénylési határidőt, az már csak a jövő tanévben kérheti ezt a hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt.

A parlament előtt a világörökségi törvény

A kormány benyújtotta a világörökségi törvény tervezetét az Országgyűlésnek, amely várhatóan hétfőn már tárgyalja a hazai világörökségi helyszínek kezelését önállóan először szabályozó javaslatot.

Békéscsaba ellen kezd az Eötvös csapata

Nyolc csapat részvételével csütörtökön délután kezdődött meg az V. korcsoportos Országos Diákolimpiai Döntő Hódmezővásárhelyen. A nyitómeccset 15 órakor rendezik, amikor is a helyi HISZK Eötvös József Székhelyintézmény diákjai a Békéscsaba ellen kezdenek a center pályán.

Immáron Vásárhelyen az ÁNTSZ

Makón volt eddig a kistérségi ÁNTSZ központja, mostantól azonban Vásárhelyen lesz. Mindez a kormány döntése értelmében valósul meg, de a vásárhelyiek érdeme, mondta el kérdésünkre Dr. Kallai Árpád a vásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.

Tizenegy és fél év a vásárhelyi férfinak

Tizenegy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta emberölés és kifosztás miatt a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki megfojtott egy tizenkilenc esztendős lányt, majd a holttestét elrejtette a háza pincéjében.
Dr. Lázár János válaszait megadta 4

Dr. Lázár János válaszait megadta

Hódmezővásárhelyet érintő kérdésekről, problémákról, vagyis közlekedésről, rokkantkártyákról, munkahelyteremtésről beszélgettünk csütörtöki Napraforgónkban, hiszen polgármesteri fogadóórát tartottunk a Rádió7-ben, amelyen vendégünk volt dr. Lázár János, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere.

Búcsúzik az influenza

A becslések szerint alig több mint 2000 ember kereste fel háziorvosát az elmúlt héten influenzás panaszokkal. A szakemberek szerint tehát a megbetegedések száma igen alacsony volt. Az ÁNTSZ továbbra is 89 olyan betegről tud, akik az influenzával összefüggésbe hozható megbetegedés miatt haltak meg.

Kissé erősödött a forint

A kora reggeli 265,48 forintos jegyzés után délelőtt a 265,10-es szintre erősödött a forint az euróval szemben, míg szerda este 265,21 forintot ért az euró a bankközi piacon.

Bata Csongor talált legtöbbször hálóba

Nemcsak a dobogóért nagy a csata a labdarúgó bajnokságokban, hanem a mesterlövészek táblázatán is igen szoros küzdelmek vannak. Kivétel ez alól talán a megyei I. osztály, ahol dr. Szőke Péter tíz góllal is meglépett az őket üldözőktől, míg az NB III. Alföld csoportjának góllövő listáját a Hódmezővásárhelyi FC fiatal támadója, Bata Csongor vezeti.Részletes tabellával!

Szegedi rangadó az NB III-ban

Újabb megyei rangadóval folytatódik a hétvégén a labdarúgó NB III. Alföld csoportja. Nem is akármilyen mérkőzést rendeznek szombaton 17 órakor, ugyanis az egy stadionban szereplő Tisza Volán SC Szeged KITE Szeged találkozóra kerül sor. A Hódmezővásárhelyi FC, a kék-feketéktől elszenvedett 1-0-s vereség után a jelenlegi bronzérmes Csepel otthonában javíthat.

Kitűnő versenyeredménnyel szereztek vizsgamentességet a vásárhelyi diákok

A HISZK Eötvös József Székhelyintézmény 5 tanulója indult a pénzügyi-számviteli ügyintéző Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, ahol mind az öten kiemelkedően szerepeltek. Így ők az OKJ-s év végi vizsga egy részéből vagy teljes egészében mentességet szereztek tájékoztatott Orbán István igazgató.

Hamarosan új helyen a Gyermekjóléti Központ

A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás (HTKT) 2008 júniusában nyújtotta be a pályázatát `Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése a kistérségben` címmel, melyet 2010 márciusában ítéltek támogatásra. A beruházás két helyszínen valósul meg, a Dr. Rapcsák András utca 52. és az Arany János utca 8. szám alatt, ahol a napokban kezdődtek meg a felújítási munkálatok tájékoztatott dr. Klisics Diána jogi előadó, projektmenedzser.

Mától nincs rendkívüli pénzügyi állapot Szegeden

Dr. Gyimesi László, a Szegedi Fidesz elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben számol be arról, hogy a mai nappal Botka László visszavonja a rendkívüli pénzügyi állapotot. A sajtóközlemény teljes szövegét tovább kattintva olvashatja!