A Rolandringre május 15-én érkezik a mezőny. Az edzések délelőtt 10 órakor kezdődnek, majd kora délután 13 órakor indulnak a futamok tudtuk meg a szervezőtől, aki elmondta, hogy a pályát már felújították, a nyomvonalat feltöltötték, a követelményeknek ismét megfeleltek.

Nagyon sok kategória lesz jövőhét vasárnap, legalább 120 versenyzőre számítanak. Egészen a kicsiktől a szeniorokig mindenki itt lesz Vásárhelyen. Nagyné Czuczi Rita külön kiemelte, hogy újra a Rolandringen láthatjuk Németh Kornélt.

A vásárhelyiek közül Tápai Zoltán szuper szenior kategóriában indul, aki a címvédő ebben a korosztályban, míg az MX 2-sek között, ha az egészsége engedi, akkor Nagy Alex is rajthoz áll. `Tegnap egy kis műtéten esett át, majd pénteken megy kötözésre Alex. Most úgy tűnik jobb lett, megpróbálunk a hétvégén egy szerb versenyt, de csak lazán, majd ha jónak találja akkor végig edzi a következő hetet, és rajthoz áll vasárnap` tudtuk meg Alex jelenlegi állapotát az elnöktől.