A vendégeket Vízhányó Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke és Molnár Csaba, a Rendezvényház Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, tolmácsolva Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkár üzenetét és jókívánságait. Jelen volt Vajda Attila olimpiai és világbajnok kenus, Varga Gábor világbajnok evezős és Horváth Gábor kenus, akik a rendezvény egyik főszponzorával, az EDF DÉMÁSZ elnök-vezérigazgatójával, Thierry Le Boucherrel közösen három fát ültettek, kettőt a múzeumnak a Tisza, egyet pedig a belváros felőli oldalán.
Az aszfaltrajzversenyt követően akadályversenyben is kipróbálhatták tudásukat és ügyességüket a vállalkozó kedvű fiatalok. A tér különböző pontjain akadályokat állítottak fel, ahol a kiállító cégek saját tevékenységükkel kapcsolatos kérdéseket tettek fel a versenyzőknek. A színpadon közben folyamatosan szólt a zene, minden pillanatban történt valami érdekes, hogy a gyerekek még véletlenül se unatkozzanak. Hevesi Imre koncertje után színészek szórakoztatták a csöppségeket, majd Gyíkok, kígyók Csongrád megyében címmel diavetítéssel egybekötött előadást tartott Almási Éva, a múzeum természettudományi osztályának munkatársa a múzeum dísztermében. Délután Kukamese címmel színpadi mesejátékot láthatott a közönség a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. A múzeumban 15 órakor Mobil-Kor-Történet címmel technikatörténeti kiállítás nyílt, a mobiltelefonok környezetszennyező hatásáról pedig Némedi Varga Zoltán, a Mobilkor Közhasznú Alapítvány elnöke beszélt.forrás és teljes cikk: szegedma.hu