Mint ismeretes, a dél-alföldi települések jelentős részén szennyezett a víz. 2009. decemberében Brüsszelből jelezték, hogy nincs tovább türelmi idő, az ivóvízminőség javító programot végre kell hajtani.

Hosszú évek munkája eredményeként az érintett 179 dél-alföldi település kisebb csoportokat hozott létre. Most mind a tizenkilenc társulás benyújthatja pályázataikat, a határidő április 20. Molnár Béla, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság projektvezetője, egyben a dél-alföldi ivóvízminőség-javító konzorcium elnöke elmondta, a megvalósítás értelemszerűen a pályázatok elbírálását követően tud elindulni.

Mint már beszámoltunk róla, öt Békés megyei településcsoport Aradról kapott vízzel fogja hígítani az arzénes ivóvizét, a többi, tizennégy csoportnak viszont drágább technológiák közül kell választani. Utóbbi helyeken általában arzénmentesítő technológiák beépítése szükséges.

A pályázatok többségét szeptemberben elbírálják. Az ötven millió euró feletti értékű beruházásokat Brüsszelben hagyják jóvá. Ezek is, bár később, de a jövő év elején elindulhatnak.forrás: mr1.hu