Farkas Zsuzsanna, dr. Aranyossy Szilárd özvegye örömét fejezte ki, hogy a kiállítást, mely férjének az érzéseit, a lelkivilágát és a nagyságát tükrözi, elhozhatta Veszprémből, ahol jelenleg él, Hódmezővásárhelyre, ahova úgy érzi, mindig hazaérkezik.

Elmondta, számára a szeretet törvénye a legfontosabb és úgy gondolja, ez hidat teremt férje és a még élő emberek között. Dr. Aranyossy Szilárd tizenéves kora óta foglalkozott a fényképészettel, kedvenc témája a Tisza volt, ami egyik fő motívumként vonul végig most összeállított képei között is.

Dabis Márta, akinek édesanyja Szilárd másod-unokatestvére volt, Michiganből érkezett, hogy a családi összejövetelek mellett, első alkalommal tekintse meg a fényképész-orvos képeit kiállítva.

Dr. Balogh Erzsébet, családjától hallott a kiállításról, azonban Ildikóval, Szilárd húgával évfolyamtársak is voltak, míg a volt orvossal, egy egyetemre jártak. Elmondta, dr. Aranyossy Szilárd már fiatalként is rendkívül nagy türelemmel fényképezett és képes volt szinte összeolvadni a természettel.