Az Aranyossy Napokat 2004. óta rendezik meg. A már hagyománnyá vált rendezvény 2011-ben március 29-től április 1-ig tart – tájékoztatta a hallgatókat Szabó Gáborné, az Aranyossy Ágoston Egységes Módszertani Központ igazgatója.

A rendezvény mottója: `A szivárványon túl`, melynek fényében tartják az idei megnyitó ünnepséget. Ezt követően 12 órától a volt kollégák számára Nyugdíjas találkozót tartanak. Az első nap talán legjobban várt programja az igazgatónő szerint a tűzoltósági bemutató, amelyen idén még egy autóból történő mentést is bemutatnak a `lánglovagok`. Este az intézmény névadója, Aranyossy Ágoston leszármazottjának, dr. Aranyossy Szilárdnak nyílik fotókiállítása, `Íme a kertek, amiben hiszek!` címmel.

Kedden nyílt napot tartanak, amelyen bemutatják az intézmény oktatási modelljeit, módszereit. 13 órától `Rend-őreink`, azaz rendőrségi bemutatóval várják a kicsiket és nagyokat.

Az Aranyossy Napok lehetőséget biztosít arra, hogy egy megyei verseny elődöntőjét is megrendezzék. A tanulmányi versenyen felső tagozatosok vesznek részt, az alsó tagozatosok addig `Ügyesítő-ügyeskedő vetélkedő` keretében mérhetik össze tudásukat.

Az utolsó napon, április 1-jén környezet- és állatvédelemmel foglalkoznak foglalkozások, előadások keretében. Ugyanezen a napon mutatják be az intézmény színjátszósai `A Padlás` cím musicalt. Már két éve minden évben az utolsó programszám `Rongyosbál`, amelyen kipihenik a hét fáradalmait és megünneplik a rendezvény sikereit.

Kodácz Csengele