Mint minden iparos, apám is miután iparos lett, az országot járva tanult még fortélyokat a mesterségéhez. Így került Kistelekre is, de megfordult a Pallavicini birtokon is, majd Mindszenten, de úgy látta, a legjobb hely a letelepedésre Kisteleken lesz. Akkoriban sok lótartó volt ezen a vidéken, igény volt a szíjgyártásra mesélte Kistelek díszpolgára. Gyifkó Gyula 1957-ben kezdte a szakmát az inaskodással. Kisteleken annak idején 100-150 tanuló volt különféle ipari szakokon, ma már semmilyen mesterséget nem lehet tanulni mondta a CSMKIK elnökségi tagja. Nincs egy cipész, se egy szűcs, ha így haladunk a kézműves szakma 20-30 év alatt ki fog halni tette hozzá.

Tulajdonképpen ott nőtt fel apja műhelyében, szinte természetes volt, hogy babrálni kezdett egy-két kisebb darabbal, így aztán ő is szíjgyártó lett. De épphogy átvette apja műhelyét, elkezdődött a TSZ-esítés, nagyon visszaesett a kereslet, aztán 1963 után egy kicsit enyhült valamelyest a helyzet. A `80-as évek közepén kapta meg a lehetőséget, hogy külföldre is előállítson termékeket. Aztán a rendszerváltást követően a lovas sportok reneszánsza hozott egy újabb enyhülést, de ma már nagyon kevesen engedhetik meg maguknak ezt. Három éve a külföldi kereslet is nagyon visszaesett, most kezd talán egy kicsit magához térni.

70-80-100 órába telik egy igás lószerszám elkészítése, 20-30 nap egy díszes szerszámé, de van olyan darab, ami jóval tovább tart, de az már inkább csak kiállítási darab lesz. Az alapanyag beszerzése se egyszerű manapság, hazánkban csak egyetlen bőrgyár van Simontornyán. Főleg Olaszországból érkezik a bőr, az ára meg sok mindentől függ, így nem lehet ma már azt se megmondani előre, hogy mennyi lesz a készterméké. A másik sajátossága ennek az iparnak, hogy ha valaki vesz tőlem valamit, akkor az 20 évig csak köszön nekem az utcán, mert a termékkel nem lesz baja, nem kell másik két év múlva, mint egy olcsó cipőből fogalmazott.

Van egy újabb mentsvára a szakmának, a honfoglaláskori viseletek viszonylagos népszerűsége, de ennek ellenére nem sok tarsolyt kell készíteni. Az igazi felvidéki szíjgyártó dinasztia utolsó képviselője Gyifkó Gyula nagyobbik fia `84-ben kezdte a szakmát, de már úgy, hogy előtte a bőripari szakmunkás képzőt végezte el Budapesten. Bár önálló iparos, de még az ő műhelyében dolgozik. Egy újabb irányzatot talált magának, amit szívesen is művel: acélparipákra, vagyis motorokra készít táskákat, szíjakat, díszeket. A családi tradíció több mint 200 éves hagyományra tekint vissza, de a 67 éves mester unokája már másfelé kacsingat, mint a bőrművesség.