Egyesületet szakmai okokból az U10-es csapat képviselte a megmérettetésen, mely az előzetes várakozásokat túlteljesítve nagyszerű játékkal, minden mérkőzését végigküzdve a nagyobbak között végül az 5. helyet szerezte meg. Mindkét csoportmérkőzésen hatalmas elánnal, kemény védekezéssel kezdtük, ami az ellenfeleket is meglepte, és támadásban is jól teljesítettünk mindaddig, míg meghatározó embereink erővel bírták. Sajnos azonban előzetes félelmeink beigazolódtak, cserepadunk egy ilyen erősségű – idősebb korosztályos – tornához “rövidnek` bizonyult, edzőnk variációs lehetőségei minimálisak voltak tájékoztatta portálunkat Áncsán István elnök.

Így hiába volt a kitűnő, bravúrok sokaságát bemutató kapusteljesítmény (Áncsán Fanni) valamint a támadásban és védekezésben is kimagasló teljesítményt nyújtó 2-3 mezőnyjátékos (Klemm Kata, Fenesi Renáta, Vér Viktória), az apró nüanszok, a sok kihagyott helyzet és büntető miatt csak az 5. helyért játszhattunk. A helyosztó mérkőzést, kicsit álmos játékkal, de magabiztosan nyertük meg.
Örömteli, hogy ezen a mérkőzésen az összes nevezett játékosunk több lehetőséget kapott a számára újdonságot jelentő `99-es mezőnyben. A mutatott játék és az ellenfelek teljesítményét látva bátran kijelenthetjük, hogy “hosszabb` kispaddal, több variációs lehetőséggel reális esélyünk lett volna az Országos Elődöntőbe jutást érő hely kiharcolására.
Összességében elmondható, hogy csapatunk Önmagának is bizonyítva nagyszerű teljesítményt nyújtott ezen a hétvégén. Minden játékosunk kitűnő felfogással, nagy akarattal és igazi csapategységet alkotva lépett pályára, bízunk benne hogy ennek a játéknak meglesz az eredménye a saját korosztály Régió-döntőjében (U10-Hódmezővásárhely, 2011. április 9.).
Csapat: Áncsán Fanni, Kiss Patrícia kapusok Fenesi Renáta, Klemm Kata, Földesi Gerda, Kandó Dorottya, Gál Krisztina, Molnár Sára, Borbás Dzsenifer, Szalai Noémi, Varga-Tóth Rebeka, Vér Viktória
Edző: Beslin Anikó
Csoportmérkőzések:
10.00 UKSE Tűzkő Birtok Szekszárd – Kocsola 22-7
10.40 Tamási KC HLKC 13-9
11.20 Kocsola Kszse Eszik Optika 6-16
12.00 HLKC Kszse 2 10-13
12.40 Kszse Eszik Optika – UKSE Tűzkő Birtok Szekszárd 15-16
13.20 Kszse 2 – Tamási KC 11-11
Elődöntők:
Tamási KC – Kszse Eszik Optika – 12-20
UKSE Tűzkő Birtok Szekszárd Kszse 2 35-5
Helyosztó mérkőzések:

5. helyért: HLKC Kocsola 17-13
3. helyért: Kszse 2- Tamási KC 12-15
Döntő: UKSE Tűzkő Birtok Szekszárd Kszse Eszik Optika 22-18
Végeredmény:
1. UKSE Tűzkő Birtok Szekszárd
2. Kszse Eszik Optika
3. Tamási KC
4. Kszse 2
5. HLKC
6. Kocsola

Megosztom!
|