A vulkáni hamu okozta válságról folytatott vitában Kósa Ádám az állampolgárok információhoz való hozzáférésének jogáról kérdezte az Európai Bizottságot. Mint ismeretes, 2010 áprilisában az izlandi vulkánkitörés miatt a légitársaságok több mint százezer járatot töröltek világszerte, melynek következtében több mint tízmillió polgár utazási szándéka hiúsult meg. A néppárti politikus felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy Európa nemcsak stratégiailag és technikailag volt felkészületlen, hanem az információhoz való hozzáférés és a tájékoztatás területén is kudarcot vallott.

Kósa Ádám kérdésére, hogy mit kíván tenni a Bizottság a továbbiakban az ehhez hasonló esetek elkerülésére, az Európai Bizottságot képviselő Johannes Hahn, regionális politikáért felelős biztos kifejtette: a Bizottság egyrészt meg kívánja erősíteni és mielőbb végre kívánja hajtani az ún. Egységes Európai Égbolt kezdeményezést, másrészt pedig 2012-ben tervezi az utasjogok felülvizsgálatát is.

A természeti csapások és az ember okozta katasztrófák megelőzésére irányuló közösségi koncepcióról és gyakorlatról szóló vitában Kósa Ádám arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi katasztrófa alkalmából Új-Zélandon figyelemre méltó és követendő gyakorlat volt tapasztalható a siketek és súlyosan nagyothallók tájékoztatására. Új-Zéland kormányzata ugyanis 2010 végén több információs anyagot és egy olyan DVD-t is kiadott, amely felkészítette az érintett hatáskörrel rendelkező szereplőket és a jelnyelven beszélőket egy esetleges katasztrófára.

Ezen a jó példán alapult az életekben és vagyontárgyakban is mérhető ausztráliai árvízi kármentés sikere, amelyre a kiváló előkészítés és együttműködés, különösen a siketek azonnali kommunikációja miatt, az ausztrál helyi civil szervezetek, valamint a siketek világszövetsége szerint is büszke lehetett a queenslandi kormányzat és az Ausztrál Médiahatóság. “Az Európai Bizottságnak mindenképpen kitüntetett figyelmet kell fordítania erre az országokat átívelő bevált gyakorlatra, mikor összegyűjti a tagállamok követendő példáit` zárta hozzászólását Kósa Ádám fideszes EP-képviselő.Forrás: szegedma