A múzeum aulájában bemutatott relikviák között szerepel egy, az idős Kossuthot ábrázoló mellszobor, melyet Róna József készített 1890-ben a turini emigráció idején. A terrakotta alkotáson olvasható felirat szerint a portré Kossuth Lajos egyetlen, 82 esztendős korából származó mellszobra. A feljegyzés azonban téves, mivel a politikus 1802-ben született, így a mű elkészültekor már 88 esztendős volt.
Az érdeklődőknek bemutatják az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő időszak Kossuth-kultuszának néhány jellemző darabját is, így például egy az egykori kormányzó arcképével díszített üvegkorsót és az agg államférfit ábrázoló portrét is.
A kamaratárlat látogatói megismerkedhetnek a múzeum történeti gyűjteményének egy becses darabjával, a Kossuth nyakkendőtűvel is. A 9 centiméter hosszú, 2,5 gramm súlyú ékszer 12 milliméteres átmérőjű gömbjében a beleépített nagyító alatt a politikus parányi arcképe látható. A képecske alatt olvasható írás szerint az ékszer Párizsban készült.
Medgyesi Konstantin elmondta, március 15-én a Kossuth-relikviák mellett a Móra-múzeum valamennyi kiállítását ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. Az ünnepnapon tucatnyi önkéntes lesz szolgálatban, akik az óránként induló tárlatvezetéseken végigkalauzolják a közgyűjtemény tárlatain a vendégeket.Forrás: MTI