Az írás mellett alig jut ideje köteteinek bemutatására

65 megjelent kötettel büszkélkedhet Kenéz Heka Etelka Szent György Lovag, költő, énekművész, akinek hódmezővásárhelyi művészköre Tavaszi zsongás címmel tartotta második irodalmi estjét március 9-én a Ginkgo Sas Hotelben.

Sci-fi bemutató a vásárhelyi könyvátrban

A Vásárhelyen született tudományos-fantasztikus regény a 22. században játszódik, a történet Japántól Kanadán át Monte Negróig a világ számtalan pontján vezet végig, hősei pedig japán tudósok. A szerző, a borító tanúsága szerint Salvatore Stanley - aki egyébként több nyelven is beszél - itt él közöttünk. A kötet bemutatójára szerda este került sor a Németh László Városi Könyvtárban.Fotóriporttal, hangfelvétellel!

A távmunka a nőkben gyakrabban kelt bűntudatot

A közvélekedés úgy tartja, hogy a munkahellyel való elektronikus kapcsolattartás segít összebékíteni a munkát a családi élettel. A távmunka azonban sok stresszel járhat, különösen a nők esetében.

Több az elhúzódó büntetőeljárás

Az utóbbi öt évben másfélszeresére nőtt az elhúzódó büntetőeljárások száma. Mindezért nem kizárólag a bíróságok a felelősek mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivője.

Nőtt a módosított hitelek aránya

Csökkent a kilencven napon belül késve fizetők aránya. Ennek oka részben, hogy a hitelesek egy részének sikerült valamilyen könnyítésben megegyezniük a bankokkal.

Wolf Kati a magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon

Wolf Kati képviseli Magyarországot a Szerelem, miért múlsz? című dallal az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Düsseldorfban - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Televízió (MTV).

8 ezer év régészeti emlékeivel gazdagodott a vásárhelyi múzeum

14 régészeti korszakból több mint 10 ezer tárgy illetve tárgytöredék került elő Hódmezővásárhely Kingéc nevű határrészében 2009-ben, egy tervezett homokbánya leletmentesítésekor. A vásárhelyi múzeum 100 ezer darabot számláló régészeti gyűjteménye így jelentős mértékben gyarapodik.

Zsarolót fogtak a rendőrök

Az Orosházi Rendőrkapitányság január 19-én zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított egy pusztaföldvári férfi ellen. A nyomozás során eddig beszerzett információk alapján a férfi több kiszolgáltatott helyzetben lévő embert tartott rettegésben, rávette őket arra, hogy pénzt adjanak neki.

Számos lehetőséget ad a szegedi egyetemmel való együttműködés

Sokrétű megállapodás készül a Szegedi Tudományegyetemmel, melybe a felsőoktatási intézmények mellett az általános és középiskolákat, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetet és az Emlékpontot is bevonnánk - tájékoztatta rádiónkat Balázs József, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási csoportjának vezetője, aki hozzátette március végén április elején kerülhet sor a konkrét megállapodások aláírására.

Egy intézmény, melynek küldetése van

“Nem csak az egészséges fiatalok életszemléletét szeretnénk formálni és tevékenykedtetni, hanem a keresztényi kultúra és értékrendet is minél jobban megismertetni a gyermekekkel` mondta szerda délelőtti Napraforgó Magazinműsorunk vendége, Juhászné Wolf Edit, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatója, akit az intézmény struktúrájáról és a beiratkozásról is kérdeztünk.

Hétfőn már az Országgyűlés elé kerül az alkotmány szövege

A végső változatban figyelembe vették a visszaküldött lakossági kérdőíveket, valamint az elmúlt hetekben a különböző társadalmi csoportoktól érkező észrevételeket is mondta a szövegező bizottság elnöke. A FideszKDNP képviselőcsoportja által jóváhagyott alkotmányszöveg hétfőn kerül az Országgyűlés elé.

Az enyhülő idő belvízi védekezést igényelt Szikáncson

Az elmúlt időszakban Vásárhely külterületén komoly gondokat okozott a belvíz, majd javult a helyzet. Ennek ellenére kedden és szerdán Szikáncson a főutcán illetve környékén belvízi védekezést hajtottak végre. A nappalok enyhébbek, felolvadt a jég, így megszaporodott a víz az árkokban.

Sült tarja

Egy sült hús, amit bármikor nyugodtan elkészíthetünk és fogyaszthatunk. A receptért kattintson!

Kalmár Ferenc már nem felügyelőbizottsági tag

A Csongrád Megyei Önkormányzat összeférhetetlenség miatt azonnali hatállyal megszüntette Kalmár Ferenc minden felügyelőbizottsági tagsági viszonyát - áll a megyei önkormányzat szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Átfogó vizsgálatot javasol a felsőoktatásban Budai Gyula

A magyarországi felsőoktatási intézmények gazdálkodásának átfogó vizsgálatát javasolja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azzal összefüggésben, hogy hivatala befejezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdálkodásának áttekintését.

Egyszerűsített honosítás minden rendben zajlik

A konzulátusok felkészülten végzik az egyszerűsített honosítással kapcsolatos feladataikat, minden zökkenőmentesen folyik jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén a Parlamentben.

Száztízzel emelkedik a rendőrök száma Bács-Kiskunban

A jövő év nyaráig 4 ezer 200 rendőr áll Magyarországon szolgálatba, ami a fluktuációt is figyelembe véve mintegy 3 ezer 500 egyenruhás rendőrrel, illetve nyomozóval emeli majd az állomány létszámát. Bács-Kiskunban idén várhatóan 110 fővel, jövőre pedig annyi rendőrrel lesz több, amennyire még lehetőséget kap a főkapitányság.

Megkezdték a hőszigetelést a Kaszap utcán

A Panelprogram keretében megkezdték a Kaszap utca 2-4. épület hőszigetelését, illetve a Dr. Nagy György 1-3. számú épületnél tart az állványozás tájékoztatta portálunkat Arany István, a Panelprogram Kft. ügyvezetője.Fotókkal és hangbejátszással!

Az új rendelet szerint csak engedéllyel lehet zenés, táncos rendezvényt tartani

A zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tételéről alkotott rendeletet a kormány. Ennek értelmében ilyen összejövetelt csak engedély birtokában lehet tartani, és az ellenőrző hatóság köteles azt felfüggeszteni, ha például a résztvevők létszáma jelentősen meghaladja a hely befogadóképességét.