Büszke arra, hogy Horthy Miklós avatta tisztté

Rendhagyó történelemórát tartott szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontban az 1944-es orosz bevonuláskor a várost utolsó honvédként elhagyó Török Pál Miklós és Zetényi-Csukás Ferenc, aki könyvben örökítette meg az egykori ludovikás tiszt kalandos életét.

I. Várdi Hóderby Hódmezővásárhelyen

Március 5-én, szombaton rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Roland Ringen az I.Várdi Hóderbyt, amelyre várják a kalandkedvelő embereket az egész országból. A versenyen a jelentkezők több kategóriában kipróbálhatják magukat.

A 36. hétig kell a kismamáknak választaniuk

Rendeletet alkotott a kormány az otthonszülés szabályairól - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után az MTI-vel. Nagy Anna elmondta: a jogszabály mindaddig megengedi a szülés helyszínével kapcsolatos választást a várandós kismamáknak, amíg az nem veszélyezteti a gyermek életét.

Ingatlaneladás futószalagon: fokozott ellenőrzések várhatók

A kedvezményes adózási szabályokat akarta kihasználni, ezzel az államháztartást csaknem 150 millió forinttal megkárosította az a budapesti adózó, aki sorozatos és üzletszerűen folytatott ingatlanértékesítésekből származó jövedelmét magánszemély szokásos mértékű, hétköznapi jogügyleteinek álcázva külön adózó jövedelemként tüntette fel.

Példátlan büntetést kapott a köztévé

Hétfőn este hét és fél nyolc között elsötétül a Magyar Televízió képernyője, miután az intézményt jogerős bírósági ítélet kötelezi a műsorszünetre - írja a Magyar Nemzet.

A Dél-Alföldre nem jellemző a cukorturizmus

Csongrád és Bács-Kiskun megyére nem jellemző a cukorturizmus. A magyar-szerb határon még minden autót ellenőriznek a vámosok, ott szinte egyáltalán nem találkoznak olyanokkal, akik az édesítőszert Magyarországra akarnák hozni.

Érdemes-e betonba önteni a svájci frankot?

Laphírek szerint a kormány 190 forinton befagyasztaná a svájci frank árfolyamát, hogy ezzel is segítse az adósokat. A kabinet ezt nem erősítette meg. Az elemzők szerint egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen lépéssel jól járnának a hitelesek.

A neten szedte áldozatait a csaló

Napszemüveget, iPhone-t, Sziget-fesztivál bérletet kínált a neten egy 22 éves kecskeméti csaló. Rosszul jártak, akik tőle rendeltek: az illető az előlegeket eltette, de árut soha nem küldött.

Szavalóverseny pacitaxis városnézéssel

A XIV. Tavaszköszöntő Felfénylő Szavak Szavalóverseny regionális fordulóit már megrendezték, az országos versenyt pedig Hódmezővásárhelyen tartják március 18-19-én. A szervezők a kétnapos rendezvényt igyekeznek olyan programokkal megtölteni, hogy minden gyermek élményekben gazdagon térjen haza a városból.

Tömegesen mondanak fel a rezidensek?

A kórházak egy része nem tartja be a rezidensekre vonatkozó jogszabályokat. A hiányszakmát választó szakorvosjelölteknek ötven százalékos bérkiegészítés jár, csakhogy ezt nem minden intézmény fizeti ki, bérfeszültségre hivatkozva. A rezidensek már tömeges felmondást terveznek emiatt.

Megszüntette a rendőrség a nyomozást az elvérzett kismama ügyében

Megszüntette a nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság annak a kismamának az ügyében, aki szülés után elvérzett a kecskeméti kórházban. A szakértői vélemény szerint ugyanis senki nem hibázott - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elárvulnak a horgászhelyek?

Számottevően megfogyatkozott az engedéllyel rendelkező horgászok száma, és csökkent a horgászegyesületeké is 2010-ben a Közép-Tisza vidéken olvasható a regionális horgászszövetség évértékelőjében.

Eszmecsere a Nádor utcában

Halmozottan Hátrányos Helyzetű tanulók kompetenciájának fejlesztése és a mentor hallgatók programjainak bemutatása címen tartottak műhelyfoglalkozást szerdán a Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda Nádor Utcai Tagintézményében, ahol elsőnek egy bemutató órán vehettek részt a szakemberek, majd az intézmény mentor programjával ismerkedhettek meg.

Mozgásban az unió

`Az unió a sporton keresztül is létezik` állítja Brüsszel. Magyarországnak egyelőre nagy gondot jelent az is, hogy mozgásba hozza az embereket.

Könnyebb a virtuális iskolatáska?

Digitális tankönyv, konzultációs órák, vizsgák, tananyagok és kötelezők a számítógépen. A monitor előtti tanulás felválthatja a padban görnyedést? Jelenleg 19 iskolában érhető el ez a képzés, egyelőre a levelezős gimnáziumi diákoknak.

Hosszabbítást ért a jegyzőkönyvvezető bakija

Elképesztő tévedés vagy mulasztás történt hétfőn a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák és a Factum Sport Debrecen NB I/A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzésén. A jegyzőkönyv vezetője az első félidőben egy ponttal többet írt a vendégek neve mellé, akik az ajándékba kapott pontocskának köszönhetően végül kiharcolták a hosszabbítást. Amit amúgy le sem kellett volna játszani...

Tavaly kevesebb külföldi turista jött Magyarországra

Tavaly 39,9 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, s az összes fogyasztásuk is csökkent 0,8 százalékkal, 1.190 milliárd forintra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-vel.

Bombariadó volt Budaházy tárgyalásán

Tapssal köszöntötték hívei a tárgyalóterembe lépő Budaházy Györgyöt és 16 vádlott-társát a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt szerdán megkezdődött elsőfokú büntetőperben a Fővárosi Bíróságon.

A boldog tizenévesek közül később többen válnak

Aki boldog tizenévesen, boldogabb lesz felnőttként, mégis nagyobb az esélye, hogy felbomlik a házassága - erre jutottak brit kutatók. A cambridge-i egyetem munkatársai 2776 ember életét követték nyomon. Az alanyok 1946-ban születtek, és amelyiküknek boldog gyerek- és serdülőkora volt, azt felnőttként 60 százalékkal kevésbé fenyegette mentális probléma, jobban boldogult munkájában és társadalmi kapcsolataiban.

Olasz ellenfelet kaptak az elődöntőben a szentesi lányok

A sorsolás szerint a Hungerit-Metalcom Szentes VK lesz a LEN-kupa elődöntős párharc első összecsapásának házigazdája március 5-én szombaton. A vízilabdás lányok az olasz Rapallo együttesét fogadják a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. Molnár Zoltán, az egyesület elnöke izgalmas csatára számít az olasz bajnokságban második helyen álló gárda ellen.

Feloldják a látogatási tilalmat Vásárhelyen

A megye minden településén csökkent az influenzás megbetegedések száma tájékoztatta portálunkat dr. Tombácz Zsuzsanna megbízott megyei tisztifőorvos. Az arányszámok kedvező változása lehetőséget nyújt arra, hogy akár már csütörtöktől újra látogatható legyen az Erzsébet Kórház Vásárhelyen.

Ajtai Éva nem jelent meg a bíróság előtt

Az ügyészség vádindítványa alapján kétmillió forint értékben elkövetett sikkasztás miatt tartották volna ma délelőtt a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon Ajtai Éva, a Hódmezővásárhelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének büntetőtárgyalását, azonban a vádlott betegségre hivatkozva távol maradt a tárgyalóteremtől.

Nem indul eljárás a gabonafelvásárló cégek ellen

Ötvenmilliárd forint a tét a gabonafelvásárlók és a szerződéseiket teljesíteni nem tudó termelők vitájában. A törvény a rossz idő miatt bajba került gazdák mellett áll, de a kereskedőket sem marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal legutóbbi döntése, amely a Magosz beadványára született. A gazdaszervezet most politikai megoldást sürget a helyzet hosszú távú rendezése érdekében.