Kezdőlap>Kitekintő>Belföldi Hírek>Orbán Viktor hadat üzent a Facebookon

Orbán Viktor hadat üzent a Facebookon

A miniszterelnök a munkahely és a megélhetés témakörében neki feltett kérdésekre úgy válaszolt: a magyar gazdaság talpra állításának, az új munkahelyek teremtésének legfőbb akadálya ma az “irtózatos államadósság”, amely az előző korszak veszedelmes öröksége. “Olyan, mintha egy legyengült, térdre roskadt embernek úgy kéne fölállni a földről, hogy egy félmázsás cementes zsákot is a vállára tesznek” – fogalmazott.

Kifejtette: több mint kétezer milliárd forintot kell csak idén a hitelek törlesztésére költenünk, “amiből egyébként új munkahelyeket hozhatnánk létre”. Ezért Magyarország államadósságát szerinte már az idei évben minden eszközzel le kell csökkenteni.

Orbán Viktor szerint a több munkahely és a gazdasági növekedés hozza el a magasabb béreket és a jobb munkafeltételeket is. Új munkahelyeket pedig elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások tudnak teremteni, hiszen ma is ők adnak munkát a legtöbb embernek. Ezért indították el – folytatta – az Új Széchenyi Tervet, amely a magyar vállalkozásokat erősíti, és így a munkahelyteremtés motorja lesz. Ugyanezt a célt szolgálja az adócsökkentés, az alacsony társasági adó és jövedelemadó bevezetése, számos kisadó eltörlése, az adózás egészének egyszerűsítse – sorolta.

“Mindenkit vissza akarunk hozni a legális munka világába, aki munkaképes” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az alacsonyabb képzettségűek vagy szakképzetlenek számára az új közmunkaprogramok jelentik majd a munkába állás lehetőségét. Továbbra is várják azokat a nagy világcégeket, amelyek a legfejlettebb technológiákat akarják Magyarországra hozni. Hamarosan elindul a gyártás a kecskeméti Mercedes-gyárban, és a győri Audi-gyár bővítése nyomán is több ezer új munkahely jön majd létre – emlékeztetett.

A cél az, hogy a Magyarországra települő nemzetközi nagyvállalatok magyar alvállalkozókkal, magyar beszállítókkal dolgozzanak – írta, hozzáfűzve: a közmunkaprogramok, az Új Széchenyi Terv, a duális szakképzés bevezetésétől azt várják, hogy mozgásba hozzák a gazdaságot, és így 2014-ig fokozatosan elérhetővé válik 300 ezer új munkahely megteremtése.

Forrás: MTI