Kubatov Gábor Makón: Magyarország és Spárta párhuzama

2010-ben az ország helyzete nagyban hasonlított az 1989-es helyzethez - értékelte Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szerda este Makón, ahol a párt makói országgyűlési képviselőjével, Mágori Józsefnével tartottak közös fórumot. A pártigazgató szerint húsz éve és most is a szocialisták után kell az országot újjáépíteni.Fotóriporttal, hangfelvételekkel!

Nem lesz többé kötelező a matek vagy a történelem érettségi?

A diák döntése alapján kötelezőből válaszható érettségi tárggyá válhat a történelem vagy a matematika a szakközépiskolákban; a magyar és egy választott idegen nyelv azonban továbbra is a kötelező körben maradna, ha elfogadják az új közoktatási törvényt - derül ki az oktatási államtitkárságnak az MTI kérdésére adott szerdai válaszából.

Karcsúbb költségvetéssel is mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) taglétszáma az elmúlt években folyamatos csökkenést mutatott, de a belépők és kilépők száma lassan kiegyenlíti egymást mondta el a CSMKIK elnöke a hódmezővásárhelyi városi szervezet összevont tagozati ülésén február 23-án.

Tájékoztató a szülőknek, szórakozás a gyerekeknek

A Suliváró délután már hagyományos a hódmezővásárhelyi, Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolában. A február 23-án, szerdán délután megrendezett eseményen a gyermekek sem unatkoztak, hiszen az intézmény tantestületének tagjai különböző foglalkozásokkal várták őket, míg a szüleik tájékoztatót hallhattak az iskola struktúrájáról, életéről.

Tájékoztató a szülőknek, szórakozás a gyerekeknek

A Suliváró délután már hagyományos a hódmezővásárhelyi, Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolában. A február 23-án, szerdán délután megrendezett eseményen a gyermekek sem unatkoztak, hiszen az intézmény tantestületének tagjai különböző foglalkozásokkal várták őket, míg a szüleik tájékoztatót hallhattak az iskola struktúrájáról, életéről.

Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosítását

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítására vonatkozó javaslatát szerda délután. Az Európai Bizottság és a magyar kormány a múlt héten állapodott meg a médiaszabályozás változtatásáról.

Örök divat a tánc

A tánc mindig is divat volt, és az is lesz, hiszen egy nagyon jó szórakozás és teljesen kikapcsol. A tánctanulást célszerű az egyszerű táncoktól elkezdeni, melyeknek nagyon jól hallható a ritmikája és könnyen tanulhatók a lépései. A kortól független időtöltés nem csak versenyszerűen, hanem hobbi szinten is választható, hiszen átmozgat, formál és jó kondíciót biztosít.

Megcsúszott a mártélyi partfal

A mártélyi üdülőterületnél természetes folyamat következtében megcsúszott a partfal a Bodnár Bertalan Oktatóközponttal szemben. A hullámverés mossa a meder part felőli részét, a talaj a természetes rézsűbe próbál beállni közölte Ékes József városüzemeltetési csoportvezető. A jelenleg függőleges partszakasz előreláthatólag be fog csúszni és 60 fokos rézsű alakulhat ki.

Megcsúszott a mártélyi partfal

A mártélyi üdülőterületnél természetes folyamat következtében megcsúszott a partfal a Bodnár Bertalan Oktatóközponttal szemben. A hullámverés mossa a meder part felőli részét, a talaj a természetes rézsűbe próbál beállni közölte Ékes József városüzemeltetési csoportvezető. A jelenleg függőleges partszakasz előreláthatólag be fog csúszni és 60 fokos rézsű alakulhat ki.

Az édesvízi haltenyésztők az unió támogatását kérik

Magyar kezdeményezésre a tengerparttal nem rendelkező országok, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Luxembourg és Magyarország szakminiszterei a belga fővárosban nyilatkozatot adtak át Maria Damanaki halászati biztosnak tudatta az Objektív Hírügynökséggel a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája.

A 90-es évek szintjére csökkent a lakásépítések száma

Tavaly 20.823 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 17.353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

El a kezekkel a fúrt kutaktól

Tilos az ásott és a kismélységű fúrt kutak vizéből inni a belvíz okozta fertőzésveszély miatt. Erre figyelmeztet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szerve. Kecskeméten ez elsősorban a külterületeken jelenthet gondot, ahol anyagi okokból nem tudtak kapcsolódni az ingatlantulajdonosok a vezetékes vízhálózathoz.

Fidesz: nem lehet diktátor módon játszani a szegediekkel

A Fidesz-KDNP frakció rendkívüli sajtótájékoztatón felelt a költségvetést módosító indítványai miatt megfogalmazott MSZP-s kijelentésre, miszerint Botka László visszavonja költségvetési indítványát, ha nem tartja a módosító javaslatokat megfelelőnek.

Újabb influenzás beteg halt meg

Hatvanévesnél fiatalabb beteg az influenza újabb áldozata Győr-Moson-Sopron megyében; a H1N1 vírust mutatták ki nála - mondta a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosa.

A miniszterelnökkel egyeztet délután Schmitt Pál

Schmitt Pál köztársasági elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt szerdán délután a Sándor-palotában, hogy az alkotmányozás folyamatáról egyeztessen - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője.

Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az év csapata

Óriási sikert ért el az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli csapata, hiszen több kategóriában is kitüntetést vehettek át az egyesület játékosai a Városi Sportnapon alkalmából kedden a vásárhelyi városházán rendezett díszközgyűlésen. Emellett a szakmai munka elismeréseként dr. Elek András edző-elnök is elismerésben részesült.

Ijesztő jóslatok a Föld közeli jövőjéről

Felismerhetetlenné válhat a világ 2050-re a népességrobbanás és a szűkös forrásokért folyó harc miatt. Ráadásul az élelmiszer-termelést az elmúlt néhány ezer évben létrehozott mennyiség többszörösével kell majd növelni - állítják tudósok.

Jó és rossz hírek az influenza terén

Jó és rossz híreket mondhatok a friss adatok alapján az influenzaszerű megbetegedésekről közölte portálunkkal dr. Tombácz Zsuzsanna megbízott megyei tisztifőorvos. Szentes környékén jelentősen csökkent az elmúlt egy hétben a betegek száma. Azonban Szegeden a magas intenzitáshoz közelít.