Évek óta nincs vérhiány Magyarországon, és a véradók száma sem csökkent – mondta Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója.

A főigazgató az egyik napilapban megjelent cikkre reagált, amely szerint vérhiány van Magyarországon, folyamatosan csökken a véradók száma, a várólistákon pedig előrébb kerülhet az, aki magával viszi a szükséges vért.

Az OVSZ főigazgatója elmondta: az elmúlt húsz évben többször volt arra példa, hogy a ritka vércsoportúaknak várniuk kellett egy-két napot, különösen ha nagy vérigényű műtétről van szó. “Viszont manapság már sokkal ritkábban fordul elő, mint négy-öt évvel ezelőtt” – tette hozzá.

Azt a főigazgató is megerősítette, hogy ha valaki mozgósítja családtagjait, ismerőseit, hogy adjanak vért a műtétjéhez, akkor az előre tervezett időpontban megoperálják. Még olyan esetben is, ha esetleg nem csoportazonos vért adtak véradói, mert a vérellátó szolgálat biztosítja neki a szükséges vérmennyiséget.

Az OVSZ célja éppen az, hogy Magyarországon is elterjedjen ez a fajta véradás. A lényeg az, hogy minél több egészséges ember adjon vért, márpedig ha valaki érzelmileg közelebb áll a problémához, nagyobb eséllyel ad vért – mondta Miskovits Eszter. forrás és teljes cikk: hirado.hu