A Fidesz és a KDNP frakció február 16-án hozta létre a bér- és adómonitoring bizottságot; a Rogán Antal vezette testület feladata az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén született bérmegállapodások.

A hétfői közlemény szerint már hívható a bizottság által működtetett ingyenes zöldszám: 06-80-205-204.

Hétfőtől a bizottság honlapja is elérhető a www.fidesz.hu-ról. Az oldal közvetlen hivatkozása: http://www.fidesz.hu/bermonitoring/index.php. Az on-line kérdőív a bizottság oldalán érhető el. A közlemény szerint a bizottság a következő email címre várja az anonim bejelentéseket: bermonitoring@fidesz.hu.

Rogán Antal korábbi sajtótájékoztatóján elmondta: első helyen a közszférát és az ahhoz tartozó állami vállalatokat vizsgálják meg, de – mint fogalmazott – szeretnének “körülnézni az önkormányzatok környékén is”.

Emellett a magánszférát érintően is vizsgálódni akarnak, álláspontja szerint ugyanis fel kell gyorsítani azt az időt, amíg a bérmegállapodásról szóló döntések “végigmennek” a bérrendszeren.

Rogán Antal emlékeztetett: az OÉT ülésén hozott bérmegállapodás arról szólt, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal emelkedik. Az a megegyezés is megszületett, hogy ez a bérnövekedési ütem jellemző lesz a teljes munkavállalói szférában.

A Fidesz-KDNP bér- és adómonitoring bizottságának tagja Pálffy István, Balla Mihály, Koszorús László, Ágh Péter és Kara Ákos.
Forrás: MTI