Mit tegyünk, ha a szív leáll?

Az Egyesült Királyságban egy egészséges 18 éves lány az első csók után összeesett és meghalt. Ehhez a hírhez kapcsolódott a Rádió 7 Épkézláb című műsorának első témája február 21-én este.

Áprilisban baseball meccs lesz Vásárhelyen

Korábban már beszámoltunk róla, hogy baseball csapat alakult Hódmezővásárhelyen, akik az NB III-as bajnokságban indulnak majd az április 9-én kezdődő szezonban. A Beavers, azaz a hódok nem is akármilyen kezdésről álmodnak, ugyanis jövőre már a másodosztályban szeretnének szerepelni - derült ki a hétfő esti Sportturmix műsorunkban, ahol a gárda elnöke Mérnyei Lajos és az edzője Mérnyei Péter számoltak be csapatukról.

A vásárhelyről indult alkotó hazahozta műveit

Szegeden született 1953-ban, de az egyéves születésnapját már vásárhelyiként ünnepelhette Horváth László. Szülei a Bethlen Gábor Gimnáziumban tanítottak, s maga is itt tett érettségi vizsgát, majd szegeden szerzett programtervező matematikusi diplomát. A fővárosban dolgozó szakember élete folyamán folyamatosan hódolt a rajzolásnak és a festészetnek, amelyet még Vásárhelyen szívott magába. Munkáiból hétfő este a Németh László Városi Könyvtárban nyílt kiállítás.Fotóriporttal és hangfelvételekkel!

Végleges a HFC kerete

Egy érkezője van a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó csapatának, akik a montenegrói második vonalból igazoltak a télen.Hangbejátszással!

Mozgásfejlesztő terem kicsiknek és nagyoknak

A Békéssámsoni Általános Iskolában új termet alakítottak ki, ahol labdák, hinták, kötelek és gyűrűk fejlesztik a gyermekeknél a tér, az irány és a formaészlelést, a testtudatot és a szem-kéz koordinációt. Az Ayres-terápia segíti, hogy a diákoknál kialakuljon az önbizalom és a figyelem. Ottjártunkkor az 1/b. osztályos gyermekek vették birtokba a szobát Bagóczki Zsoltné pedagógus felügyeletével.

Tornagyőzelem Orosházán

A Hódmezővásárhelyi FC U13-as csapata Orosházán szerepelt teremlabdarúgó tornán február 20-án, melyen egyetlen vereséget sem szenvedtek a kék-sárgák, akik megérdemelten álltak a dobogó legfelső fokára.

Tizenöt érem Horvátországból

Hétvégén rendezték meg Horvátországban a nyílt hapkido bajnokságot, ahol a Hwarangdo SE versenyzői kiváló eredményeket értek el a különböző korosztályokban és versenyszámokban.

Tartotta az alapkamat szintjét a monetáris tanács

A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén hétfőn; a döntés megfelel a piaci várakozásnak. Elemzők az érvényben lévő jegybanki alapkamat tartását várták, miután november óta mindhárom kamatdöntő ülésen 25-25 bázispontos kamatemelésről döntött a tanács.

A művész feladata, hogy szépséget adjon és építse a lelket

Rákász Gergely koncertorgonista a 21. század emberéhez viszi közelebb a klasszikus zene műfaját Egy Koncert Kékben című előadásával. Vallja, hogy a ma művészének az a feladata, hogy szépséget adjon a hétköznapok embereinek. A koncert Csongrád megyei terveiről, művészi hitvallásáról és szintén tehetséges testvéréről kérdeztük a művészt szerkesztőségünkben jártakor.

Két új gázcég lép a piacra

Versenypiaci gázkereskedői engedélyt szerzett a francia hátterű EDF Démász Zrt. és a német-orosz WIEE Hungary Kft., így már tíz olyan társaság kapott engedélyt az elmúlt év eleje óta, amely számára az igazi piacra lépési lehetőség július elseje lesz - írta a Világgazdaság.

Még mindig mintegy 50 ezer hektáron van víz a megyében

Az elmúlt napokban javult a belvízvédelmi helyzet térségünkben, hiszen nagyon csekély volt a csapadék, területi átlagban nem haladta meg az 1 millimétert. Ám még mindig jelentős az elöntött terület nagysága tudtuk meg dr. Dobi Lászlótól, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnökétől. Több mint 50 ezer hektáron sújtja Csongrád megyét.