A gyerekekre költik a bevételt

Soha nem volt még ekkora érdeklődés a székkutasi iskola Jótékonysági Bálja iránt, mint amekkora február 19-én volt mondta el portálunknak Tembel Tibor igazgató, aki hozzátette, hogy az idei a 12. rendezvény, melynek bevétele az alapítványunk számláját növeli.

Mindszent zavartalan hétköznapjaiért és ünnepeiért tevékenykednek

Látjuk őket a város rendezvényein, Halottak Napjakor a temető környékén, vagy a rendőrökkel járőrözve. Mindszent közbiztonságát védik társadalmi munkában, a zavartalan, nyugodt hétköznapok biztosítására törekednek. Immáron 20 éve. A Mindszenti Polgárőr Egyesület a 2010-es év lezárása és 2011 indítása alkalmából megtartotta közgyűlését, melyen az eltelt évekről is megemlékeztek, hogy aztán jó hangulatú mulatsággal ünnepeljék az évfordulót.

Szájjal és lábbal festők kiállítása Mindszenten

Egy hétig látható a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban Nagy Mihály kiállítása. Szájjal és lábbal festők alkotásaik pompáznak az intézményben, ahol a szombati megnyitón Fazakasné Erdélyi Ilona is jelen volt, akitől rengeteg festmény származik.

Lehet, hogy visszahívják Bokrost, de nem érik el

Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Benyújtotta a kormány a költségvetés módosítását

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a költségvetési és az államháztartási törvénynek a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékkal összefüggő módosításait; az intézkedések hatásaként 1,7 milliárd forinttal csökken az idei államháztartási hiány.

Jövő héten tetőzhet az influenzajárvány

Több mint hetven kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom az országban az influenza terjedése miatt. A szakemberek szerint ezen a héten vagy a jövő héten tetőzhet a járvány.

Felvonult a bandérium

A Serház térről indult a Gazdanap tiszteletére a lovasbandérium, amely a Kutasi úton, a János téren és az Andrássy úton át érkezett meg a Kossuth térre.

Daloljunk, táncoljunk

A Daloljunk, táncoljunk című rendezvényen február tizenkilencedikén a Mozaik Kamaraterem helyiségében bemutatkoztak a helyi és kistérség dalkörei és a Károlyi Színpad.

Bohócok lepik el a Kulturális Központot

Kovács Veronikától, aki általában a Ludas Színtársulat jelmezeit készíti, származik az ötlet, hogy Mindszenten tartani kellene egy bohóckiállítást - tudtuk meg Mezeiné Bodnár Henriette művelődésszervezőtől, aki a február 20-ra, vasárnapra szervezett tárlat gondolatának születéséről mesélt. A rendezvényen az érdeklődők Pogány Judit színművésszel is találkozhatnak.

Meg kell tisztítani a piacot

A Gazdanap eseményei szombaton kora délután gazdafórummal folytatódtak a vásárhelyi városházán, ahol dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára tartott előadást. Kiemelte: a magyar árunak új piacot kell építeni, és a magyar termelőket kell támogatni, ahhoz hogy a mezőgazdaság újra a régi fényében ragyogjon.

Képviselőt választ Gyomaendrőd

Szombaton a Békés megyei Gyomaendrődön egyéni választókerületi képviselőt választanak. A választás egy korábbi képviselő lemondása miatt vált szükségessé.

Új sportágként mutatkozott be a bicajpóló Szegeden

Új sportág mutatkozott be Szegeden: a lovaspóló `egyszerűsített` változataként még a XIX. század végén életre hívott bicajpóló kipróbálói játszottak barátságos mérkőzést a Tisza-parti városban.

Vasárnap esti feltöltődés

A mozgás, a jó közérzet, és végül a fogyás párosul vasárnaponként a Női estéken, mely immáron a hetedik alkalomhoz érkezett. Az elmúlt hat alkalom azt bizonyította, hogy teljes volt a kikapcsolódás és a hölgyek feltöltődve mentek haza mondta Tarján Lajos, a T&M Sport Fitness Stúdió vezetője, aki további részletekről is beszámolt.

A kisállataink egészségéért

Amennyiben kiskutya vagy kiscica érkezik a családba 6-7 hetes korban mindenképpen vigyük el az állatorvoshoz, mert vannak olyan betegségek, melyek az emberre is veszélyesek lehetnek, ezért is fontos a megelőzés, valamint a kezelés tudtuk meg dr. Gyovai Tibor szakállatorvostól, a Vásárhelyi Kisállat Szakrendelő tulajdonosától, akivel a szakrendelőről és az állatgyógyászatról beszélgettünk.