A vásárhelyi szenior atléták ezentúl a budapesti Honvéd Zrínyi SE színeiben indulnak a különböző versenyeken, hiszen a fővárosi egyesület az alföldi településen hozott létre szenior szakágat tudtuk meg Bán Sándor, tájékozódási futótól, aki elmondta, hogy jelenleg öten vannak, akik készülnek a március 6-i terem országos bajnokságra.
Mivel én hosszútávfutó vagyok, így szokatlan lesz 1500 méteren indulni fogalmazott az egyébként kiváló tájékozódási futó Bán Sándor.
Hogy miért is érdemes csatlakozni a szakághoz? Mert ebben a korosztályban már ritka, amikor felszerelést kapnak a sportolók, illetve az egyesület állja az utazási költségeket, valamint a nevezési díjakat mondta Bán Sándor, aki hozzátette, hogy már ez is nagy segítség, hiszen vannak nagyon költséges versenyek. A közel két hete alakult szakághoz bárki csatlakozhat az elkövetkezendő időszakban.

Megosztom!
|