Mikrofon előtt a harcosok

Európa legnagyobb versenyén szerepeltek az elmúlt hétvégén a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület versenyzői, akik közül ketten a 9 éves Berei Béla és a 12 éves Dezső Ábel, valamint mesterük Máté Gergő voltak vendégeink a pénteki Sportműsorban. Az egyesülettől 10 fiatal vett részt a megmérettetésen, akik hét éremmel tértek haza.

A házasság hete

A Házasság Hete című rendezvény sorozat első programját tartották február tizenegyedikén a Hódmezővásárhelyi Baptista Imaházban.

Vásárhely összefog a szegedi egyetemmel

A hódmezővásárhelyi közgyűlés február 11-i ülésén beszámoló hangzott el a 2010-es év közbeszerzéseiről, és döntöttek a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködésről.

Lánctalpas mentés Mindszenten

Péntek délután szakadt be a mindszenti kompátkelőhelynél a part, éppen azon szakasza, ahol egy úszóházat javítottak. Az építményt egy lánctalpassal vontatták el egy biztonságosabb helyre tájékoztatta portálunkat Juhász Lajos, kompüzemeltető.

Két csillagtündér és egy űrhajós a mindszenti farsang győztese

A Mindszenti Általános Iskola Székhelyintézményének diákjai öltöttek magukra jelmezt február 11-én, ugyanis a már hagyományosnak mondható farsangi ünnepséget rendezték meg a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. Pénteken az első hat helyen végző fiatal továbbjutott a városi farsangra.Fotókkal!

A zöldterületekkel és a munkalehetőségekkel foglalkozik majd a közmeghallgatás

Péntek délután ismét összeült Hódmezővásárhely képviselőtestülete, hogy megtárgyalják a február 7-i közgyűlésre kitűzött, de akkor meg nem tárgyalt napirendi pontokat. A folytatólagos közgyűlést dr. Kószó Péter alpolgármester nyitotta meg, majd egy órával később dr. Lázár János polgármester vette át az ülés vezetését.

A Pokoli Csajok is felléptek a farsangon

Székkutason, a Gregus Máté Általános Iskola pedagógusai az alsó tagozatos tanulók számára farsangi mulatságot rendeztek február 11-én, pénteken délután, ahol a zsákbamacska és az édesség sem maradt el. Ezen alkalomra a művelődési házba focisták és cowboyok is érkeztek, de jelen volt Fiona, Hófehérke és Batman is.

A vásárhelyi rádióamatőrök újabb űrbabérokra törnek!

Az ötvenes évek óta folyamatosan működik Hódmezővásárhelyen a rádióklub, amelynek tagjai 2009-ben a világűrrel is kapcsolatot teremtettek: az akkor űrturistaként a kozmoszban járó Charles Simonyival létesítettek kapcsolatot. A klub pénteken új, Ady Endre utcai otthonában mutatta be azokat az eszközöket, amelyeket a tagok készítettek. És készülnek a további kozmikus kapcsolatfelvételre is... Fotókkal és hangfelvételekkel!

Játszóteret nyertek az Aranyossyban

Fából készült játszótérrel gazdagodik az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola. Az ajándékhoz nem is akárhogyan jutottak nyerték. A játszóteret hétfő délután adják át a készítő, Kő Boldizsár szobrászművész jelenlétében.

Budapest-Bamako Rally – A legjobb pillanatok

Remek élményekkel tért haza szerdán a Rádió 7 és a promenad.hu által is támogatott `Vedd Észre Csapat` a Budapest-Bamako Rallyról. A legjobb pillanatok képeit megtekintheti, ha továbbkattint!

Fidesz-KDNP-frakció: április 18-án fogadja el az Országgyűlés az új alkotmányt

A kormánypártok azt javasolják, hogy az Országgyűlés ne húsvéthétfőn, hanem április 18-án fogadja el az új alkotmányt - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP háromnapos közös tanácskozásának zárónapján, Siófokon. Lázár újságírók előtt kiemelte: legkésőbb március 15-ig a képviselőcsoportok és a független képviselők saját normaszöveget nyújthatnak be.

A szakma támogatja Vásárhely javaslatát a belvízi védekezés megerősítésére

A vízügy kezelésével megbízott szervezetek közös állásfoglalással állnak elő a helyzet rendezése mellett a hasonló problémák megelőzésére határozták el a hatóságok és szervezetek munkatársai a rendkívüli belvízhelyzet kapcsán szervezett szakmai konferencián. A pénteki, szegedi találkozón valamennyi megkérdezett szakértő támogatja a hódmezővásárhelyi testület indítványát, hogy a belvízi védekezés irányítását egy kézben, kvázi félkatonai szervezeti jogkörökkel összpontosítsák.

Az év végére megújul Szegvár több épülete is

A tervek szerint az év végére számos átalakítás, fejlesztés történik Szegváron. Megújítják és beépítik a hivatal tetőrészét, átalakítják a művelődési házat, kiépül egy ifjúsági szálló a településen. Idén a szennyvízberuházás is előrehalad, a következő évre főként az úthelyreállítások maradnak tájékoztatott a település aktualitásairól Szegvár polgármestere.