Vásárhelyen indult papi pályája, és talán itt is fejeződik be

Vásárhelyi lelkipásztori tevékenységem döntő jelentőségű pályafutásom során mondta Fila Béla teológus, nyugalmazott dogmatikaprofesszor a hódmezővásárhelyi Emlékpont Közéleti Pont című beszélgetéssorozatának február 10-i vendége.

Hetvenmillióval csökkenne a hiány egy év alatt

A mindszenti grémium négy tagja Kőhalmi Istvánné alpolgármester, Tóth Csaba, Szunyi Pál és Kecskeméti János képviselők tartottak fogadóórát csütörtökön a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. Az előző napi fórumhoz hasonlóan Zsótér Károly polgármester is jelen volt, aki a költségvetési koncepcióról tájékoztatta a résztvevőket.

A fórumon az új utat is megköszönték

Lakossági fórumot tartott Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő február 10-én, csütörtökön a Tarjáni Olvasókörben. Az eseményen jelen volt Majzik Attila főtörzsőrmester, körzeti megbízott és dr. Makó András aljegyző is, aki arról is tájékoztatott, hogy március közepétől az okmányirodában bankkártyával is fizethetnek a lakosok.

A magyar írónő, akit Nobel-díjra is felterjesztettek

A 20. század első felének írónőjének, Tormay Cécile alakját és munkásságát idézték fel csütörtök este a Németh László Városi Könyvtárban a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület tagjai. Az `Idéző` címet viselő sorozatban a kör tagja, Nagy Gyöngyi tekintette át az írónő és közéleti szereplő munkásságát és kalandos életét. Fotókkal, hangfelvétellel!

A tiltás sem érdekelte

A tiltás ellenére áthajtott járművével egy teherautó sofőrje a magyarromán határon Battonyánál csütörtök hajnalban közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Nem változnak a magzatvédelmi szabályok

Az új alkotmány nem változtatja meg a jelenleg érvényes magzatvédelmi szabályokat - hangsúlyozta Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Fókuszban a szórakozóhelyek biztonsága

Kecskeméten mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a budapesti három halálos áldozatot követelő West Balkán-tragédiához hasonló eset ne fordulhasson elő. Vörösmarty Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő szervezett vitafórumot a napokban. A városházán megtartott rendezvényen a megyeszékhely számos szórakozóhelyének, diszkójának üzemeltetője mellett jelen voltak a rendőrség, a tűzoltóság, valamint az önkormányzat illetékesei is.

Lányi Lala: Vásárhelyen feltöltődöm

Rendkívül mozgalmas az életem jelenleg, bár az elmúlt közel 20 évem is rendkívül mozgalmas volt fogalmazott Lányi Lala, a Kozmix hódmezővásárhelyi születésű énekese, mikor szerkesztőségünkben tett látogatásakor életéről, terveiről és a vásárhelyi gyökerekről kérdeztük.

Kettős állampolgárság: a szlovák koalíció visszavonta törvénymódosítását

A szlovák kormánykoalíció visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti elveszítésével, miután a koalíció néhány képviselője megtorpedózta a jogszabály enyhítését.

Mit hoznak a csillagok?

Most a rendrakásra, a befektetésekre élünk jó napokat, néhány nap múlva pedig új dolgokba kezdhetünk, de a hónap vége felé az érzelmi kilengéseket kell tudnunk jól kezelni mondta el Sándorné Lajkó Gabriella asztrológiai és spirituális tanácsadó.

Meghúzzák a nadrágszíjat Békés megye legtöbb településén

Akad olyan Békés megyei település, ahol létszámleépítésre kényszerülnek, másutt ritkítják a szemétszállítás gyakoriságát vagy megszüntették a mezőőri szolgálatot, hogy így próbálják meg egyensúlyba hozni önkormányzatuk idei költségvetését.

Dokumentumok a nővérek `levetkőztetéséről` Makón

Az 1950-es szerzetesrend megszüntetéseknek állít emléket az a makói kiállítás, melyet a Szent István Általános Iskola és Gimnázium rendezett az iskolanővérek 100 éves működésének tiszteletére a József Attila Múzeumban. Emellett bemutatják az iskola történetét egészen a 19. századtól napjainkig tájékoztatott Szűcs Tamás, az iskola pedagógusa.

”Váljon a mindennapok hősévé!” – véradás a rendőrkapitányságon

Február 11-e a Magyar Köztársaság Rendőrségének véradónapja. Ez alkalomból a hét folyamán a Rendőrség és a Vöröskereszt szervezésében megyénkben is több rendőrségi objektumban nyílt lehetőség vért adni mindazoknak, akik ily módon kívánják támogatni bajba jutott embertársaikat.

Több százan juthatnak munkához idén is

2011. január 1-jétől jelentősen változott a közfoglalkoztatás rendszere. A változásokról beszélgettünk a csütörtöki Önkormányzati Napraforgónkban. Vendégeink voltak: dr. Ambrus Norbert, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jogi Irodájának vezetője és Nagyné dr. Tari Ibolya, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Csoportjának vezetője.

Vöröskereszt mécsesekből

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt február 9-én ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. A Dóci Katolikus Általános Iskola 2010 júniusa óta viseli a megtisztelő Vöröskeresztes bázisiskola címet, így természetesen az iskolában is megemlékeztek a jeles évfordulóról.

Sorsdöntő meccs az utolsó körben

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a mindszenti Tóth Ferenc Kispályás Labdarúgó Emléktornán, ugyanis az első két helyen tanyázó mártélyiak az Acélpocákkal küzdenek az bajnokság zárónapján. A két gárda között mindössze csak egy pont a különbség.

Magyarország visszavonta a dioxin-rendeletet

Az országos főállatorvos visszavonta a dioxin-rendeletet azzal az indokkal, hogy a német hatóságok képesek kiszűrni és megakadályozni a szennyezett termékek forgalomba hozatalát, illetve azért, mert az eddigi vizsgálatok alapján nem találtak dioxinnal szennyezett élelmiszert a magyar piacon.

Itt a farsang áll a bál…

Nagy a készülődés a farsangra a Mindszenti Általános Iskolában. A gyerekek nagyon várják már, akik közül néhányan megosztották velünk, hogy minek öltöznek majd be. Egyéni és csoportos fellépők is lesznek derült ki az iskolában tett látogatásunk során.