A budapesti West Balkánban történt három halálos áldozatot követelő tragédiát követően idén január 21. és 29. között a rendőrség a társszervekkel közösen országos akció keretében ellenőrizte a fiatalok által látogatott, nagyobb tömegeket vonzó szórakozóhelyeket. Az akció során a rendőrség és az együttműködő társszervek közösen 690 szórakozóhelyen jártak.

Békés megyében január 28-án 28, míg január 29-én 36 szórakozóhelyen fordultak meg a rendőrség, a tűzoltóság, a polgármesteri hivatalok, a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szakemberei.

A rendőrök 19 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, összesen 106 ezer forint értékben és 242 alkalommal végeztek igazoltatást. Összességében elmondható, hogy a fokozott ellenőrzést a szórakozóhelyek tulajdonosai, bérlői, dolgozói és a fiatalok is megértéssel fogadták, együttműködtek az ellenőrzés végzőkkel.

Négy vendéglátóhelyet ellenőriztek a közelmúltban a gyulai tűzoltók, s mindegyikben találtak szabálytalanságokat — tudtuk meg Zanócz Istvántól. A parancsnok elmondta, hogy a rendőrség, a tisztiorvosi szolgálat és a polgármesteri hivatal munkatársai is részt vettek az összehangolt vizsgálatban. A tűzoltók leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy az adott időben mennyien tartózkodnak a szórakozóhelyen, a működési engedély hány személy jelenlétét engedi meg egy időben.

Ellenőrizték a tűzoltókészülékek meglétét, azok állapotát, a különféle engedélyek érvényességét, a tűzvédelmi szabályzat betartását. Azt is vizsgálták, van-e megtervezett menekülési útvonal, illetve az 50 főnél nagyobb befogadóképességű egységekben kifelé nyílik-e a bejárati ajtó. Az egyik szórakozóhelyen éppen ez volt a probléma, máshol az engedélyekkel, illetve tűzoltókészülékekkel akadtak gondok. A hiányosságok miatt mind a négy egység esetében eljárást kellett indítani. forrás: beol.hu