Jó pár ponton ragaszkodtak a korábbi évek hagyományához, de néhány dologban újítottak a szervezés során mondta rövid megnyitóbeszédében Vozárné Csontos Mária, a balástyai óvoda vezetője. A helyszín, a vacsorát készítő csárda, az est menetrendje és sikere a korábbi évekhez volt mérhető a szombat esti bálon.

Míg tavaly a Cuháré Táncműhely táncosai táncoltatták meg a közönséget a balástyai Rendezvényházban, az idei bálon egy kicsit formabontóan a kisteleki Kollázs művészeti iskola ütősei adtak elő latinos dalokat. Egy-egy produkció erejéig a Greksa Tibor vezette növendékzenekar kiegészült Horváth Tímeával, aki Greksa tanár úr profi zenekarának, a Party Tima Band-nek szólistája.

Az est folyamán a Lagzi Band csapata teremtett zenéjével fergeteges hangulatot, volt, aki egyszerűen elhagyta cipőjét a tánc közben.

A vacsora menüje marhahúsleves és kemencében sült csülök, csirkemell Orly-módra, csibemájjal töltött gomba, zöldséges burgonya és párolt káposzta volt.

Évek óta gyűjtünk az iskola gyermekeinek javára, idén azonban igazán kézzel fogható eredménye lesz a gyűjtésnek mondta az esten Rabi Edit. A főigazgató kifejtette: a nyáron az iskolaépület egy komplett homlokzati hőszigetelést kap, belső burkolati felújítást, és amint ezek a munkák elkészülnek, megkezdik az új kültéri játékok telepítését az iskolaudvartóban.

Mint mondta: egy felvonulási terület lesz az udvar, és addig nincs értelme a játékokat kihelyezni.