Az önkormányzat 2006-ban pályázott a Békés megyei területfejlesztési tanács vis maior alapjához, végül 2008-ban hatmillió forintot — a beruházás 60 százalékát — nyertek a javítási munkákra. Az első körben műgyanta bevonattal, majd hegesztett műanyag fóliával próbálták meg a 300 köbméteres víztartályban megszüntetni a szivárgást. A technológiák azonban csődöt mondtak.

— Többször próbálkozott a kivitelező, de nem oldódott meg a probléma. Ugyanakkor egyre többet emésztett fel a garanciális javítások költsége — ismertette az előzményeket Szebellédi Zoltán polgármester.
Az önkormányzat végül szerződést bontott a kivitelezővel, aki megváltotta a garanciális kötelezettségét, így a város új cég, illetve technológia után nézhetett.

— Az eljárás alapja a nanotechnológia, ez az, ami a jövőben gyökeresen megváltoztatja az építőanyag-ipart — tudtuk meg Balogh Istvántól, a víztorony javítását végül elvégző kft. ügyvezetőjétől. A cég már dolgozott a paksi atomerőműben is, medencék, víztározók szigetelését és építését is végezték, az újkígyósi volt azonban az első víztorony fennállásuk óta. A technológia lényege, hogy a felhasznált anyagok beépülnek a betonfelületbe és újrakristályosítják annak szerkezetét. Így gyakorlatilag az anyag önmagában válik vízzáróvá.

A technológia nemcsak betonépítményeknél használható, hanem új vagy régi lakóépületek szigetelése is kialakítható, illetve felújítható a használatával. Így akár olyan területeken is bevethető, ahol a belvíz miatt fokozott vizesedéssel kell számolni az épületeknél. Forrásd: beol