Tarlós István főpolgármester még novemberben jelentette be, december 15-ig rendet tesz a fővárosi aluljárókban. Ennek értelmében a frekventált helyeken tilos a hajléktalanoknak aludniuk. Szabó Máté egy vasárnapi közleményében viszont arra figyelmeztet, mindez nem szünteti meg a hajléktalanságot, ezért fontos lenne az okokat feltárni, és orvosolni. Borza Beáta az ombudsmani hivatal főosztályvezetője a Krónikának elmondta, a jogszabályok szigorítása és az ellátórendszereknek szánt összegek csökkentése sérti a hajléktalanok emberi méltóságát. Arról is szólt: több civil szervezet dolgozik egy olyan modellen, amely megoldhatná ezt a problémát.

`Bérlakás rendszert és egy rehabilitációs kivezető rendszert próbálunk felépíteni, hogy egy helyütt legyen minden, hogy a rászorulót segíteni lehessen, hogy tudjuk figyelni, munkahelyen tartani, a bérét megfelelően beosztani, és kicsit egyenesebbre szabni az életét. Nyilván addig kell segíteni, ameddig szükség van rá.`

Mindehhez természetesen pénz kell. Sok múlik tehát azon, hogy a főváros mennyit fordít erre a költségvetésében. Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója emlékeztetett arra, hogy a főpolgármester a legutóbbi közgyűlésen elmondta, néhány kérdésben hajlandók újratárgyalni a költségvetési koncepciót, és ezek között volt a hajléktalan-ellátással kapcsolatos források kérdése is.

Varga Péter arról szólt, a civil szervezetek attól tartanak, hogy ha forrást vonnak el tőlük, az a férőhelyek számát csökkentené. De hogy konkrétan mi lesz az intézkedések következménye, az csak a következő télen lesz érezhető.Forrás: MR