A miniszterelnök a magyar EU-elnökség programját ismertető beszédében kitért arra, hogy a magyar kormány folyamatos párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal a médiatörvényt érintő kérdésekről, és számára az ügy nem presztízskérdés. Arra kérte az EP-képviselőket, hogy lehetőség szerint ne keverjék össze a magyar belpolitika vitás kérdéseit az EU-elnökség ellátásával kapcsolatos közös feladatokkal.
Súlyos tárgyi tévedések vannak a magyar médiatörvényt ért bírálatokban – mondta Orbán Viktor Strasbourgban. Kiemelte, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiánya miatt például nem lehet pénzbírságot kiszabni. Orbán szerint a magyar nép megsértése, ha azt állítják, hogy Magyarország a diktatúra felé mozdul el. Szavaira azzal reagált Martin Schulz, a szocialisták EP-frakciójának vezetője, hogy a magyar kormányzat alatt hozott törvény bírálata nem tekinthető a magyar nép elleni támadásnak.

(MTI)