Borsos Annamária 1950. szeptember 7-én, harmadik gyerekként született egy szerető, gondoskodó, gyerekcentrikus családban. Vendégünk Makón született, de gyerekkorát 9 hónapos korától kezdve a hódmezővásárhelyi Mária Valéria utca egy nagyon szép kerttel rendelkező családi házában töltötte. Kertjük vége határos volt az óvodával, ahonnan így gyakran haza is szökött a nagyihoz.

A család a nagypapától kapott egy zongorát, így a lányok nagyon fiatalon megismerkedtek a zenével. Borsos Annamária még csak 5 éves volt, de a zene iránti érdeklődésére már felfigyeltek, fiatal kora ellenére önálló tanulója még nem lehetett a zeneiskolának, de arra engedélyt kapott, hogy hol egyik, hol másik nővérét kísérve részt vegyen az órákon. Vendégünktől megtudtuk, hogy hamarabb tanult meg zongorázni, mint leírni a betűket.