Tiszabőn nem kaptak fizetést januárban az önkormányzati intézmények dolgozói, vagyis az óvoda és az iskola pedagógusai és a polgármesteri hivatal alkalmazottai. A Népszabadság cikke szerint a dolgozóknak átlagosan 20-30 ezer forintos előleget adtak, a bérük hátralévő részét a hónap végén kapják meg. Az iskolában ezen a héten nincs tanítás, hogy megtakarítsák a fűtésköltséget.

A kétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei településnek az évi 700 millió forintos állami támogatáson kívül nincs más bevétele. A település polgármestere, Farkas Barnabás elmondta, hogy számításaik szerint az eddiginél havi négymillió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak, és ez felborította a szigorú gazdálkodást.

A segélyeket kifizették a településen, a polgármester szerint ez elsőbbséget élvez a bérekkel szemben, mivel a rászorulóknak nincsenek tartalékaik, és olyan családtagjaik sem, akiktől kölcsönt tudnának kérni az átmeneti időre.

A GfK Hungária tavaly elkészített úgynevezett “vásárlóerő-térképe” szerint az országban a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a tiszabőiek rendelkeztek az elmúlt esztendőben.Forrás: origo