A magyar kártya a 19. század közepén kialakult, csak Magyarországra és a magyarok lakta területekre jellemző kártyatípus. Sok szempontból hasonlít a korai 15. században kialakult német kártyára, ugyanazokat a színeket használja (piros vagy szív, zöld, makk vagy treff és tök) és elrendezése is hasonló a német elődjéhez. Az eredeti megalkotónak sokáig a bécsi Ferdinand Piatnikot tartották, mígnem 1973-ban megtalálták a széria ősdarabját egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti kártyafestő mester nevét.
Schneider idejében az osztrák cenzúra igen erős volt, magyar történelmi személyiségek semmiképpen nem kerülhettek a lapokra, mert elkobozták volna őket. Témájául így Schiller 1804-ben írt drámáját, a Tell Vilmost választotta. A német szerző művéből kölcsönzött alakokat az osztrákok nem kifogásolhatták, Schneidert pedig inspirálta a dráma alapgondolata, a Habsburgok elleni küzdelem, amelyből Svájc is kivette a részét.
A Habsburg-ellenes kártyapakli igen népszerű volt a szabadságharcot megelőző nacionalista, forradalmi korszakban. Emlékeztetett arra, hogy Svájcnak már sikerült kivívnia függetlenségét, ez a feladat még a magyarság előtt állt. Az 1848-as szabadságharc leverése után feltehetőleg el is kobozták a kártyát, mert szinte semmi nyoma nem maradt itthon sem a gyűjtőknél, sem pedig a szakirodalomban. Valószínűleg egy emigráns menekíthette ki külföldre, így juthatott el Angliába is, a körülmények azonban tisztázatlanok. Azt sem lehet tudni, hogyan került egyik kártyafestőtől a másikig, mert 1855 körül a pesti Giergl János már készített ilyen kártyát, majd ezt követően Schill és Tempel, Zsíros István, Giergl István és még sokan mások is. Ezek a lapok már sok ponton különböztek az eredeti, Schneideri kompozíciótól, a mintát azonban egyértelműen tőle vették.
A kártyát a bécsi Piatnik kezdte el gyártani 1865 körül. Két változat létezett: az egyikben a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút (tök ász) felcserélte sarlót tartó leánnyal, a makk ász tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni pásztornak (piros alsó) széles karimájú kalapja van, s jobb kezét szájához emeli, Stüszi vadász (tök felső) a bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből pedig az egyik alak elmaradt. A pakli a monarchia széthullása után is megmaradt, hazánkban a II. világháború végéig mind a két változat előfordult.
Az egységesített pakliban minden színből kiszedték a VI-os számot, így 36-ról 32 laposra zsugorodott. A XX. századtól kezdve az ofszet nyomtatás kifejlődésével pedig tömegcikké vált, ennek sajnálatos következményeként a míves kártyaremeklések ideje is lejárt. A történelmi értékű pakli azonban igazi hungarikummá vált, remélhetőleg sokáig lesz még az ulti, a snapszer vagy a zsírozás közkedvelt játékszere.Forrás: szegedma