Sokrétű ellenőrzési tevékenységet folytattak idén, előtérbe helyezték a fogyasztók tájékoztatását, azaz azt vizsgálták, hogy megfelelő tájékoztatást kapnak-e. Illetve a vagyoni érdekeiket védve azon dolgoztak, hogy ne érjen senkit megkárosítás. Emellett a veszélyes termékek kiszűrésére is nagy hangsúlyt fektettek tájékoztatott az osztályvezető.

Folyamatosan végeztek reklámvizsgálati tevékenységet, így azt, hogy a reklámokban szereplő állítások megfelelnek-e a valóságnak. Árubemutatókon is jártak, ahol azt vizsgálták, hogy folytatnak-e jogsértő tevékenységet, netán megtévesztik-e a fogyasztókat. Jótállás és szavatosságvizsgálatot is folytattak le, ennek kapcsán az üzletekben adott tájékoztatást is figyelték.

Szezonális vizsgálatok is történtek, értve ez alatt a húsvéti, nyári és karácsonyi vizsgálatokat. Nyáron főként a vendéglátóegységeket ellenőrizték, melyeket például vízpart mellett gyakran keresnek fel a fogyasztók.

Piacfelügyeleti tevékenységük keretében pedig olyan termékeket igyekeztek kiszűrni, amelyek vagy jelölési hiányosság vagy veszélyességük miatt nem maradhatnak forgalomban. Így a ruházati termékeket, kiemelten pedig a gyermekruházati termékeket, gyermekjátékokat, villamossági termékeket (főző-sütő termékek, kisebb gofrisütők) vizsgálták.

Megosztom!
|