Január elsejétől 6 forint 50 fillérrel olcsóbban kapják az üzemanyagot a fuvarozók, akik egyébként már most is egyre többet tankolnak itthon. Az első féléves, átlag 124 millió literes hazai gázolajtankoláshoz képest a második félévben 10-17 százalékos volt a növekedés, ez pedig számításaik szerint azt jelenti, hogy a következő évben mintegy 200 millió literrel több üzemanyagot tankolhatnak itthon. A fuvarozók azt mondják, mindez körülbelül 20 milliárd forintos többletbevételt jelent a kormánynak, és ha a 8 és fél milliárdos kiadásokat levonják, akkor is csak az itthoni tankolásokból 11 és fél milliárd forint pluszbevétele származhat a költségvetésnek.

Ezt a 6,5 forintot egyébként utólag igényelhetik majd vissza a jövedéki adóban, így nem 97, hanem 90,50 forintot fizetnek majd egy liter után. A visszatérítés lehetősége azoknak jár, akik úgynevezett üzemanyagkártyával tankolnak. A szakemberek szerint a kártyával igénybe vehető egyéb kedvezmények miatt egy-egy fuvarozó akár több mint tíz forinttal olcsóbban tankolhat január 1-je után, mint ezt megelőzően.forrás: mr1.hu