A vereség történelmi: az eddigi negatív rekord a tavalyi Világkupán ugyancsak a norvégokkal szembeni 33-13-as kudarc volt tétmérkőzésen. A 2004-es magyarországi Eb budapesti elődöntőjében 44-29-re verték a magyarokat a norvégok, vagyis a három legsúlyosabb vereséget éppen tőlük szenvedte el a magyar válogatott.

A péntek esti összecsapás már negyedóra után eldőlt, ekkorra 2-2-ről 10-2-re ellépett az elmúlt három kontinenstornán aranyérmes skandináv alakulat, amely a folytatásban is erőtől duzzadó, rendkívül hatékony kézilabdázást mutatott be.

A magyarok egy félidő alatt annyi gólt kaptak, mint korábban a szlovénoktól egy egész meccsen, a franciák pedig csak 18-szor voltak eredményesek a Mátéfi-gárda ellen 60 perc alatt. A második félidőben folytatódott az egyenlőtlen küzdelem, a gyenge támadások után a norvégok rendre labdát szereztek, gyorsan indultak, és általában góllal fejezték be akcióikat.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese már korábban kiharcolta a középdöntőbe jutást, ahová a maximális négyből két pontot visz magával. A következő szakaszban sorrendben a németeket bravúrral kiejtő ukrán, majd a holland és a svéd válogatottal találkozik.Forrás: MR