2010. a családi olvasás éve kezdte a 17. mesemondóverseny megnyitóját Vargáné Jancsó Irén, könyvtáros, melyen szerdán az óvodások meséltek. Itt már mindenki nyertes volt, hiszen a saját intézményében egy zsűrit már meggyőztek, de most egy újabb elé kellett állniuk a fiataloknak. Kőhalmi Istvánné alpolgármester, Lantos Istvánné és Balogh Istvánné óvónénik zsűriztek, akik közül az utóbbi volt az elnök.
A mese szerepe nagyon fontos, mivel megismerkedhetnek a gyerekek a magyar népmesekincs világával és más művészeti értékű irodalmi alkotásokkal, ami bővíti a szókincset, így hallhatnak a mesemondás közben szólásokat, közmondásokat, ismétlődő szófordulatokat. A mese egyszerre nyújt irodalmi élményt, tanít, szórakoztat, megmozgatja a fantáziát és nagy hatással van a gyermekek személyiségformálásában is fogalmazott a zsűri elnöke.

A versenyen aztán a klasszikus magyar népmeséktől kezdve a modern meséig minden megjelent tudtuk meg Vargáné Jancsó Iréntől, aki elmondta, hogy végül a zsűri nem sorolta be a helyezetteket, hanem a legjobbak kaptak könyvjutalmat. Mezei Csenge, Borda Balázs, Bitó Márk, Juhász Janka, Cseszkó Dániel, Túri Ákos és Csuka Kamilla kaptak könyvet, de minden fiatal kifestőt és emléklapot.