Beszélt arról is, a kormány hadat kíván üzenni a szociális területen kizárólag üzleti céllal működő, úgynevezett egyházi fenntartók jelenségének. A kormány első körben ez év végéig meghosszabbította a támogatás rendszerét, majd a már benyújtott, az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításában 2011. április 30-ig hosszabbítja meg – mondta.

Kiemelte: ez a támogatási rendszer körülbelül 960 ezer háztartást ér el. Közölte azonban: nem éri el például azokat, akik nem gázzal és nem távhővel fűtenek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét is növeli – jelentette ki.

Nyitrai Imre a részletekről szólva elmondta: aki a rászorultsági feltételeknek megfelel, annak jövő nyáron az adott önkormányzat jegyzőjéhez kell lakásfenntartási támogatási kérelemmel fordulnia, így szeptember elsejét követően a jegyző már a kibővített rendszer keretei között támogatásban tudja részesíteni azt is aki fával tüzel, azt is, aki szénnel, és azt is, aki például cseppfolyós gázzal fűt.

A helyettes államtitkár beszélt arról is: az elmúlt években megszaporodott a kisegyházak által, profitszerzési céllal működtetett szociális szolgáltatások száma.

Felhívta a figyelmet arra, a hatályos törvény szerint ha valaki 100 ember aláírásával bejelenti, hogy “valamilyen fantázianév alatt” egyházat alapít, akkor ez már elegendő ahhoz, hogy automatikusan egyházi kiegészítő támogatást kapjon a szociális ágazatban.

A szociális államtitkárság azt javasolja – elismerve azt, hogy az egyházaknak a kiegészítő támogatásra joguk van -, hogy csak azok kaphassanak ilyen támogatást, akik a kormánnyal kiegészítő szerződést kötöttek szociális feladataik ellátására. Nyitrai Imre szerint ez a szerződés lesz a feltétele az egyházi kiegészítő támogatást igénybevételének.

Mint mondta, ha a 199 egyházi fenntartóból kiszűrik azokat, akik a tervek szerint jövő év július elsejét követően már nem tartoznak bele a körbe, akkor ez körülbelül hárommilliárd forintos alaptalan kifizetés megtakarítását jelentheti.

forrás: MTI