A 1,5 millió forintos támogatás elegendő volt arra, hogy a feltétlenül szükséges felújításokat elvégezzék, amelyek lehetővé teszik a felfrissített tárlat újbóli megnyitását. A Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház 1987. augusztus 1-jén nyitotta meg először kapuit a nagyközönség előtt, a Bécsi körút 11/a szám alatt. Az épületet még az 1980-as években újították fel Tarnai István Ybl-díjas építész tervei szerint.

A háromszintes kiállítóház közel 300 négyzetméteren mutatja be Varga Mátyás páratlan, hat évtizedes munkásságának legjavát, amelyen keresztül a magyarországi színháztörténet egy jelentős szeletéről alkothatnak képet a látogatók. A tárlat nem változott meg jelentősen, de azért számos elemében megújult.

A felújított kiállítóház és kiállítás csütörtökön és szombaton látogatható 13 és 17 óra között. A kiállítóház, ahogyan Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott többi múzeum is december 19-én bezár és majd csak január közepén nyitja meg újra kapuit – mondta el kérdésünkre Medgyesi Konstantin a Móra Ferenc Múzeum sajtószóvivője.