A többi oktatási intézményhez hasonlóan a Sólyom Utcai Általános Iskola is szűkös anyagi keretek között működik. Szükséges lenne az épület renoválása, tanterem-korszerűsítés, továbbá a sérült gyerekek fejlesztésére speciális szoba kialakítása, amihez elegendő anyagi forrás nem áll rendelkezésre szólt a felhívás.

Hétfő este három neves kortárs festőművész Családi Krisztina, Nagy Enzoe Zoltán és Palásti Renáta fogott össze az iskola megsegítésére. Az alkotók hat-hat képüket ajánlották fel az intézmény alapítványának, amiből a Szegedi Nemzeti Színházban tárlatot rendeztek, az alkotásokat meg is lehetett vásárolni. A képek különlegessé, hogy Republic-dalok ihlették a művészeket.

A megnyitón megjelent Republic együttesből a basszusgitáros Boros Csaba köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, termékeny és eredményes év áll az együttes mögött, köztük egy dupla CD-kiadás, jubileumi koncert, külföldi fellépések megjárták például Londont, Dublint, de a tengerentúlra is eljutottak -, sőt, újabban komolyzenei műveket is dolgoztak fel. “Ilyet azonban még nem csináltunk, társművészetek találkozójára még nem került sor` fordult a Republic-dalok ihlette képek felé a basszusgitáros. Boros Csaba úgy fogalmazott, ezeken az alkotásokon a zene képpé változik.

A Sólyom Utcai Általános Iskola tanulói zenés műsorral köszönték meg az estére kapott segítséget, valamint az alapítvány emléklapokat és virágokat adott át a rendezvény támogató személyeknek, szervezeteknek, együtteseknek és médiumoknak.
A Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítványt 1997-ben az iskola három pedagógusa hozta létre azzal a céllal, hogy az intézmény munkáját támogassa, financiálisan is segítse. Forrás: szegedma