Újra köztünk Antal Sanyi!

Mint arról vasárnap számot adtunk kollegánk, Antal Sándor sportsérülése miatt kórházba került a hétvégén. Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy rövid kényszerpihenő után a keddi napot már szerkesztőségünkben töltötte Sanyi.

Megalakult a Jesenius Klub

Hódmezővásárhelyen kedden délután a gimnázium olvasótermében tartották a Bethlen Gábor Református Gimnázium Jesenius Klbujának alapítói ülését. A klub életre hívásának célja a természettudományos ismeretek, az ideológiai előítéletektől mentes tudományos gondolkodás valamint a lelkiismereti szabadság értékeinek elsajátítása és terjesztése, tájékoztatta portálunkat dr. Kádár Péter, az iskola igazgatója. Az eseményen több mint húsz fő vett részt.

Vangelistől Kecsöp Benőig terjedt a repertoár

Két napig zajlanak a 25. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál elődöntői a hódmezővásárhelyi Mozaik Moziban. A versenyzők között elsősorban a gyerekek és a nyugdíjas korosztály képviselteti magát.

A csapadékvíz elvezetőről kérdeztek a legtöbben

Kedden délután Molnárné Kecskeméti Rita önkormányzati képviselő tartott lakossági fórumot Hódmezővásárhelyen, a Visszhang Utcai Olvasókörben, melyre választókörzetének népkerti, hódtói és újvárosi lakóit várta. A fórumon, melyen a legtöbb kérdés a csapadék- és belvíz elvezető árkokat érintette, több mint 30 fő vett részt. A fórumon jelen volt Ékes József a Városüzemeltetési Csoport vezetője, Szirbik Zoltán, az önkormányzat pályázatokkal foglalkozó munkatársa valamint Hotorán Zsolt körzeti megbízott.

Bálra készülnek a Kalmárban

Gőzerővel készülnek a báli szezonra a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény diákjai Hódmezővásárhelyen, akik kedden már a negyedik próbájukon is túl voltak, melyre tudósítónk is ellátogatott. A szalagavató diákbálig azonban van még idejük gyakorolni a fiataloknak, hiszen az intézményben február 12-én tartják meg a díszes eseményt.Hangbejátszással és fotókkal!

Új büntető törvénykönyvet nyújt be jövőre a szaktárca

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a szaktárca a következő ősszel új büntető törvénykönyvről és új büntetőeljárási törvényről szóló javaslatot visz az Országgyűlés elé.

Megoldások nátha ellen kicsiknek

A hideg beköszöntével a leggyakoribb betegség a nátha, amely felnőttnél csupán kellemetlen, az orrlégző csecsemőknél, kisebb gyerekeknél viszont súlyossá is válhat. Ellenszerek, megelőzési tippek kicsiknek, nagyoknak.

Becsey: intenzívebb lehetne a szerb-magyar kereskedelmi és befektetési viszony

Óriási tartalékok vannak a szerb-magyar gazdasági együttműködésben; intenzívebb kereskedelmi és befektetési viszonyra lenne szükség a két ország között mondta el Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár kedden Belgrádban, a szerb-magyar gazdasági vegyes bizottság kétnapos ülésének végén.

Szegeden készül a legnagyobb adventi koszorú

Lényegében megtörtént a szegedi Dóm tér `beépítése.` Áll a bálaszínház és javában dolgoznak a szakemberek a vidéki Magyarország legnagyobb adventi koszorújának a megalkotásán.

Ez vár ránk decemberben

A Szegedi Kortárs Balett új produkcióját, Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című színművét és egy Dickens Karácsonyi éneke alapján készült gyerekdarabot mutat be decemberben a Szegedi Nemzeti Színház.

A kutyák okosabbak a macskáknál

Az ember legjobb barátja nagyobb fokú intelligenciára tett szert az évmilliók során, mint a nála jóval kevésbé társasági macska - derül ki egy brit kutatásból. Az Oxfordi Egyetem kutatói első ízben tanulmányozták különböző emlőscsoportok agyának evolúciós fejlődéstörténetét.

Gyengült a forint árfolyama

Romló nemzetközi befektetői hangulatban gyengült a forint kedden: az eurót 276,16 forinton jegyezték délután a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,70 forint után.

Ha nem fejeződik be a hitelrontás, megteszi a jogi lépéseket a General Media Kft

Több alkalommal szóba került a vásárhelyi közgyűlésen az önkormányzat és a General Media Kft megállapodása. Szeptemberben is bemutatta a cég a vállalkozást és a megállapodás teljesítésének aktuális helyzetét. Azonban a közgyűlések alkalmával az egyik képviselő többször megkérdőjelezte a teljesítést. Holman János tulajdonos és gazdasági vezető tájékoztatta portálunkat, hogy mindegyik kérdést többször megválaszolták már, de a mai napig ugyanezek a vádak érik a céget.

Aki elárulta, mi a hosszú élet titka

Székkutas legidősebb polgárát, a 102 esztendős Papp Ilona nénit köszöntötte ma délelőtt Szél István, a település polgármestere és Hunyák Zsuzsanna, a község jegyzője. Ilonka néni 1908. november 23-án született a Nagyváradhoz közeli Bors községben, majd a háború után Budapestre költöztek, ahol színházaknak varrt gyönyörű ruhákat. Miután a századik évét betöltötte, Székkutasra költözött unokahúgához, a most kilencven éves Egri Béláné Terikéhez.

Stohl december 14-én áll először bíróság elé

A Stohl-ügy első tárgyalását december 14-én tartják Budapesten, a Budakörnyéki Bíróságon - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel. Kende Katalin elmondta, hogy a Léhmann Zoltán bíró vezetésével zajló tárgyalássorozat első napján először a vádiratot ismertetik, majd meghallgatják a vádlottat, Stohl Andrást.

Buzás Péter: a megye, de lehet hogy a régió legszebb buszpályaudvara

Nemcsak Csongrád megye, de az egész régió legszebb buszállomása került átadásra ma Makón jelentette ki dr. Buzás Péter, a hagymaváros polgármestere a 288 millió forintos uniós támogatással felújított makói buszpályaudvar átadásán. A város ismét Makovecz Imre Kossuth díja építészt bízta meg a tervek megálmodásával, míg az épület kivitelezését a K-Art Építő ZRt. végezte el. Fotóriporttal, hangfelvételekkel és galériával!

Áradnak az észak-magyarországi folyók

A hétfői egész napos, intenzív esőzések hatására több folyó áradásnak indult az Északi-középhegység térségében. Harmadfokú készültség van érvényben a Sajón, elsőfokú a Tarnán, és rohamosan emelkedik a Bódva is.

Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása

Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása, leltár készült a páratlan gyűjteményről, a tárgyi emlékeket fotókon örökítették meg, az írásos anyagot pedig digitalizálták közölte Zombori István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója.

Határon átívelő együttműködés

A szentesi Dr. Bugyi István Kórház és a zsombolyai Dr. Karl Diel Kórház nyertes pályázatot nyújtott be, az Együttműködés a sürgősségi ellátás fejlesztéséért című kezdeményezésben a szentesi kórház orvosai adják át tapasztalataikat a zsombolyaiaknak a sürgősségi betegellátás gyakorlatáról.

Zajlik a munka a Kodály Zoltán utcán

Hódmezővásárhelyen, a Kodály Zoltán és a Zrínyi utca összekötő útjának újépítésű szakaszán zajlanak a munkálatok. Jelenleg a járdaburkolat építése történik, illetve a kőfal átépítésének befejezési munkálatai, valamint a vízépítési munkák szintén befejezési szakasza zajlik, tudtuk meg Rutai Péter építésvezetőtől.

Ha másként gondolkozunk, megváltozik az életünk?

`A tudatos egészség alapja, hogy a belsőnk tiszta legyen.` mondta Lencse Ernő, a Kisfaludy Egészségház ügyvezetője a kedd délutáni Női Magazinunkban, ahol Sajtosné Tóth Erika, az egészségház munkatársa az önbizalmunk erősítéséről is beszélt.

Újabb katonai csapással fenyegeti egymást a két Korea

Újabb katonai csapással fenyegette meg egymást kedden a két Korea, miután néhány órával korábban tüzérségi párbaj zajlott le közöttük. Észak-Korea szerint Dél-Korea kezdte a keddi tüzérségi párbajt, és megfenyegette déli szomszédját, hogy ismét lőni fogja területét, ha az akár csak egy hajszálnyival is megsérti a két országot elválasztó fegyverszüneti vonalat.

Még napokig nem maradunk fronthatás nélkül – orvosmeteorológia

Fokozatos lehűlés és gyenge fronthatások jellemzik ezt a hetet. Szerdán folytatódik a lehűlés, hidegfronti hatás várható. Többfelé megerősödik az északnyugati szél. Csütörtöktől kettős fronthatás nehezíti mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek életét.

Gyorsult a népességfogyás

A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ezért 2010 első kilenc hónapjában a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2009 ugyanezen időszakában; a becsült népességszám 9 millió 998 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).