Németh József 1961-ben kapta meg a Tornyai-plakettet, 1966-ban Koszta József-díjjal, 1976-ben pedig Munkácsy-díjjal ismerték el alkotóművészeti tevékenységét. 1957-től haláláig élt Hódmezővásárhelyen. Németh József mesterének a legendás Szőnyi Istvánt tartotta. Élete során 33 kiállítást rendeztek Németh műveiből. Volt tárlata Zágrábban, Moszkvában és Bécsben is. Dolgozott Indiában, Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban.

A művészettörténészek szerint Németh József alkotásaiban a paraszti életet többé nem zsánermotívumként, hanem inkább az ember és a természet, az ember és a munka örök viszonyának szimbólumaként jelenik meg.
Németh József mindig festő akart lenni. `Gyerekként már tudtam, hogy Munkácsy mint asztalosinas kezdte, nyilván én is asztalos akartam lenni. Egyszer el is szöktem, elmentem asztalosinasnak, el is veszejtett a család, két napig nem is tudták, hogy hol vagyok. Ez már háborús időszak volt, és aznap hívták be a mesterurat, aki a mesterem lett volna, így hát hazamentem, és megszűnt az asztalosság` emlékezett fiatalkori próbálkozásaira Németh József.