Reggel már az ünnepélyes megnyitón is rengeteg ember hallgatta Ujvári László polgármester és Kiss József alpolgármester köszöntőjét. A színpadon a böllérek társaságában megtörtént az igazi, vidéki disznóvágások kulcsjelenete, a koccintás is, hogy aztán mindenki nekiveselkedhessen a feladatnak. A vágások sorát a balástyai vadásztársaság kürtszóval indította meg, majd különleges látnivalóval folytatták, vaddisznót nyúztak, emellett egy szürkemarha is legyőzőire talált a böllérek közt. A reggel folyamán nyolc disznón mutattak be különféle vágási módokat a csapatok. Köztük a szerbiai testvérváros, Torda önkormányzata is megmutatta az egyre növekvő tömegnek, hogy mit tud.

A legnagyobb érdeklődés egy 200 kilós példány vágását kísérte, meg kell hagyni, nem adta könnyen magát. De olyan tapasztalt böllért kapott ki, akinek már 515 kilós tenyészállattal is volt dolga. Arany Imre Csaba Hódmezővásárhelyen henteskedik és rendszeres résztvevője a böllérnapnak. Mint mondta, az üzletben dolgozni más, mint egy családias rendezvényen. Hiszen az emberek ilyenkor kimozdulhatnak, ismeretségeket köthetnek.

A vágások során minden rendben zajlott, pedig nem volt könnyű dolga a csapatoknak, hiszen a böllérnap minden évben visszatérő szereplői, a Böllérkommandó folyamatosan próbált stílusosan szólva borsot törni az orruk alá. Vödörvízzel locsolták őket, keverttel ébresztgették volna a disznókat. Sőt a legelszántabbak nem riadtak vissza a szívmasszázstól és a szájból szájba lélegeztetéstől sem. A programok sorát megkezdő aikidosok bemutatóját is megzavarták volna, de a profizmus láttán elkullogtak, hogy máshol zavarják a mosóvizet. Szél Antal is a Böllérkommandót erősítette, fekete ruhában, símaszkban, csutkagránáttal, zsírkavarópuskával felszerelkezve.

Mindeközben a színpadon is beindult az élet. A műsorszámok előtt már folyamatosan tájékoztatták a jelenlévőket, főleg a hátrébbállókat a konferansziék: Kodácz Csengele és Váradi Gábor, a Rádió7 műsorvezetői. A színpadon pedig egymást követték az előadók a legapróbbaktól a tapasztalt fellépőkig. A néptáncosok fellépése és a helyi nagycsoportosok zenés műsora mellett meghallgathatták az érdeklődők többek közt Juhász Andrásné csárdás- és operettslágereit, illetve Kauczki Tonozoba latinos dalait és örökzöldjeit. Egy egészen fiatal lányka, a 10 éves Asztalos Alexandra is elkápráztatta a közönséget Cserháti dalával. A kicsi lány nagyon izgult, hiszen most lépett először nagyközönség elé, de fontolgatja, hogy a későbbiekben is énekléssel foglalkozik majd.

A napközbeni színpadi produkciók fénypontja a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek Csorba Katának és Bánvölgyi Tamásnak dalcsokra volt. A színpadtól nem messze veterán motorok és autók tulajdonosai gyűltek össze évadzáró találkozójukra, illetve mutatták be gondosan ápolt, régi csodáikat. Az ópusztaszeri lovasok is megmutatták fortélyaikat a köréjük gyűlőknek. Persze a gyerekeknek egyéb programok is akadtak. A kisebbek az ugrálóvárban, a nagyobbak gumikötélen repültek magasra. Illetve szamarat, kecskét, bárányt is simogathattak egész délelőtt.

Természetesen nemcsak szemnek és fülnek akadt ízlelgetnivaló: a böllércsapatok keményen dolgoztak, de az ebédnek való is javában rotyogott már. A balástyai Zákány Lajos baráti csapatával mintegy 500 főnek elegendő ebédet készített. 180 kilogramm hús rotyogott a 6 bográcsban: két-két bogrács marha-, birkapörkölt és pacal. Teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy igazán jól sikerültek. Bár ez nem is csoda. Hiszen a csapat akik között szakács, hentes is akad már 10 évvel ezelőtt is főzött Balástyán. Zákány Lajos elárulta, hogy idén már 4700 kiló hús került ki a kezéből készételként az idei Böllérnap pörköltjeit nem is számolva.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nap folyamán főző- és süteménykészítő versenyt is tartottak, mindkét kategóriában mintegy 14-15 csapat nevezett. Pontos számról nem lehet beszámolni, hiszen volt olyan csapat, akik bár benevezték töltött káposztájukat, végül mégsem vitték kóstolásra, mivel mint mondták mind megették. Pedig az ételeket igazán szakértő zsűri kóstolta végig. Mészáros László volt a zsűri elnöke, Venesz József-díjas mesterszakács, az I. Magyar Fehér Asztal Lovagrend szekcióvezetője, aki mellett Szamosi Ferenc Életműdíjas és Venesz József-díjas mesterszakács és Bakos László mesterszakács, a marcipánkészítés nagymestere bíráskodott. A helyiek közül a szakácsok értékelését Balázs Ferenc és Sári János, a süteménykészítők munkájának bírálását pedig Túriné Török Ilona és Jójárt Erzsébet segítette.

A mesterszakácsok igazán meg voltak elégedve az ételekkel, bizonyos esetekben jó tanácsokkal is szolgáltak, hogyan lehetne jobb az étel. Kóstoltak babgulyást, töltött káposztát, sültvért, bakonyi böllértokány, majd ezt még fokozták a süteményremekekkel, például liszt nélküli gesztenyetortával, grillázskosárral vagy vaddisznó alakú, marcipánnal borított kakaós piskótával is. Mindkét kategóriában 3-3 helyezett és 2-2 különdíjas vehetett át jutalmat. Meglepetésre a süteménykészítést egy úr nyerte: Fehér Tamás Balatonakaliból, Balástya testvérvárosából. Emellett a főzőverseny első helyezettje, a balástyai vadászok egy kupát is átvehettek, melyet a győztesnek ajánlott fel Palotás István emlékére a családja. Palotás István mindig igazán jól főzött, szeretett is enni, vadászott, borászkodott, és nagyon szerették Balástya-szerte.

Íme a helyezettek névsora:
Főzőverseny:
I. Az Ördögh János vezette balástyai vadásztársaság (vaddisznópörkölt)
II. Ujvári Jánosné (sült vér)
III. Balástyai tűzoltók (bakonyi böllértokány)
Különdíj:
Béres csapat (palotás gulyás)
Tordai Önkormányzat (fehérleves és tárcsás vegyes sült)
Süteménykészítés:
I. Fehér Tamás (gesztenyetorta)
II. Kauczki Mártonné (vegyesrétes)
III. Bertáné Király Julianna (puhagrillázs töltelék ostyában)
Különdíj:
Bitóné Szilvi (marcipán vaddisznó)
Hujbertné Erika (grillázskosár)

Megosztom!
|