Lázár: a jövő évi költségvetésről tájékoztatta a frakciót Orbán Viktor

A jövő évi költségvetés összeállításának rendező elveiről beszélt Orbán Viktor a Fidesz-frakció keddi ülésén közölte Lázár János a HírTv Rájátszás című műsorában. A tanácskozáson a miniszterelnök arról is tájékoztatta a képviselőcsoport tagjait, hogy november 16-án kezdődik a büdzséjavaslat vitája az Országgyűlésben.

A rejtőzködő alkotó most színre lépett

Rejtőzködő alkotó - így jellemezte a tárlatot megnyitó dr. Blazovich László egyetemi tanár, a megyei levéltár nyugalmazott vezetője egykori kollégájának, Kruzslicz István első, hódmezővásárhelyi kiállítását. A történész, könyvtáros, levéltáros, a Vásárhely monográfia egyik szerzője most képzőművészként mutatkozott meg a Németh László Városi Könyvtárban. Fotóriporttal és hangfelvételekkel!

Vásárhelyi művészeti kör alakuló ülését tartották

Kedden este hat órai kezdettel tartották annak a vásárhelyi művészkörnek az alakuló ülését, melynek megálmodója Kenéz Heka Etelka volt. Az eseményen, melyet a hódmezővásárhelyi Hotel Ginkgo Sasban tartottak, számos művész, művészetbarát és művészetpártoló volt jelen.

Három év börtönre ítélték csalás miatt

Három év börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság azt a férfit, aki a vád szerint 2001-ben és 2002-ben egyik ismerősétől több alkalommal nagy összegű kölcsönöket vett fel úgy, hogy azok biztosítékaként olyan ingatlanokat ajánlott fel, amelyek nem voltak a tulajdonában.

Vívó-vb: nyolcadik a női kardcsapat

A nyolcadik helyen végzett a Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna összeállítású kardválogatott a párizsi vívó-világbajnokság keddi versenynapján.

Az euróval együtt erősödött a forint

Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután négykor 273,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után.

Rodolf Hervé ikonikus képeiből nyílt kiállítás

Több mint húsz fotó, köztük szitanyomatok is láthatók a kedden délután az Országos Széchényi Könyvtárban nyílt kiállításon, amely a fiatalon elhunyt magyar származású Rodolf Hervé francia fotóművész előtt tiszteleg a Fotóhónap 2010 Fesztivál keretében. A kiállításra a vásárhelyi származású Lucien Hervé fia, Rodolf Hervé életművére legjellemzőbb képeket válogatták ki a szervezők, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

Légtisztító berendezéseket telepítettek a devecseri iskolába

Légtisztító berendezéseket telepítettek a gyerekek egészségének védelmére a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskolába. A hat légtisztító készüléket az intézmény Várkert utcai épületének fogadótereiben és a tantermekben üzemeltetik annak érdekében, hogy az ajtónyitások során, illetve a cipőkön, ruházatokon bekerülő szennyeződést kiszűrhessék - mondta az MTI-nek Eszterhainé Fatalin Ilona igazgatónő.

Az üvöltő reklámblokkok ideje lejárt

A médiatörvény-tervezet munkaverziója szerint lesznek nyolc éven aluliaknak nem ajánlott műsorok, a köztévék több reklámot adhatnak és kevésbé népszerű műsorok bemutatására köteleznék a nagy kereskedelmi csatornákat.

Magyar filmek lepték el Luxemburgot

A Benelux államokbeli mustrán bemutatkozik Török Ferenc két munkája mellett Mundruczó Kornél Delta, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér, valamint Rudolf Péter és Kapitány Iván Üvegtigris című alkotása is.

Felfüggesztették a BKV működési engedélyét

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotot stabilizálni.

Készülnek a csatornázás második ütemére

November 8-án, hétfőn tartották ebben a ciklusban a második testületi ülést Csólyospáloson, ahol új tanyagondnokot választottak, illetve elbírálták a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatait. Emellett a csapadékvíz-elvezetés második üteméről is konzultáltak tudtuk meg Á. Fúrús János polgármestertől.

Aki az elhízás ellen küzd, az a cukorbetegség ellen küzd

November 14-e az inzulin feltalálójának születésnapja mindenütt a cukorbetegek világnapja. Ma 270 millió cukorbeteg él a Földön, és ez a szám minden évben 7 millióval nő. A Nemzetközi Diabetes Szövetség ajánlása alapján a Világnap témája 2009 és 2013 között a diabétesz oktatása és a megelőzés. Ennek jegyében veszprémi szervezetekkel és intézményekkel összefogva november 13-án, szombaton 10 órakor fórumot szervez Szentesen a Dr. Bugyi István Kórház.

A hétvégén is nyerni akar az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli

Hétből hét mérkőzést nyert eddig az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli csapata az NBI/B csoportos felnőtt bajnokságban, így mindössze rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a tabella második fokára. A legutóbbi összecsapáson a Baja volt, akiknek több mint harmincpontos zakót ajándékozott idegenben dr. Elek András legénysége, ennek a siker kulcsa a tökéletes csapatmunka volt. Erről és az Óbuda elleni szombaton sorra kerülő meccsről Mócsai Milánt, a találkozó hősét kérdeztük...

Koncz Zsuzsa 37. lemezét készítette el

Negyvenegy éve annak, hogy megjelent Koncz Zsuzsa első albuma; az egykor a Ki mit tud?-on feltűnt énekesnő most kiadott lemeze már a 37. a sorban, ezzel valószínűleg csúcstartónak számít Magyarországon.

Változékony idő, erősödő panaszok – orvosmeteorológia

Marad a változékony idő. A frontérzékenyekre nehéz napok várnak. Az egyre hűvösebb levegő főleg az ízületi panaszokkal küzdők fájdalmai erősítheti, a fejfájósok csütörtökön és pénteken számíthatnak intenzívebb panaszokra.

Bántalmazta nevelőanyját belehalt a sérülésekbe

Nevelőanyjának bántalmazása miatt halált okozó testi sértés és kifosztás bűntettével vádolja az ügyészség azt a csongrádi férfit, akinek a pere kedden kezdődött meg a Csongrád Megyei Bíróságon.

Több milliárd forintot követelnek a tűzoltók

A tűzoltók készek beperelni az összes érintett helyi tűzoltóságot, hogy megkapják az elmaradt túlórapénzeiket. A Belügyi Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén derült ki: a 2011-es költségvetésbe nincs betervezve ez a pénz. A több milliárd forintnyi pótlék kifizetését egyébként még az előző kormány ígérte meg, és akkor bíróság is elismerte a követelést.

Globális és egykéthá…!

A néprajzkutatók biztosan nem így gondolták, hogy az általuk begyűjtött, a jelennek megőrzésre és továbbvitelre szánt tánclépéseket, a csárdást ilyen hevenyészett nemzetközi csapat tanulja majd Orosházán 2010-ben.Képünk illusztráció!

Gyógyítás pontokban

A Meridián 3-1-2 nem csak az egészségünk megőrzésére, hanem betegségeink legyőzésére is alkalmas. A kínai professzorok által kifejlesztett módszer eredményesen kezeli a szív-és érrendszeri, emésztőrendszeri és mozgásszervi problémákat is mondta Fekete Edit, a Yin-Yang Klinika tulajdonosa a kedd délutáni Női Magazinunkban.

Tovább folyik a vizsgálat az Operaházban

Akár még több hónapig is folytatódhat a Magyar Állami Operaház Budapest működésének átvilágítása, amelynek során már eddig is számos szabálytalanságot, visszásságot talált a szeptember óta dolgozó bizottság - hangzott el a vizsgálatokról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Pokorni vitázna a felsőoktatásról

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa az MTV reggeli műsorában elmondta, hogy szerinte a KDNP-s Hoffmann Rózsa államtitkárságán kidolgozott új felsőoktatási törvény túlságosan korlátozza a diákokat, ugyanakkor nem veszi figyelembe az európai egyetemek közti versenyt.

Túl szexi, ezért nem lehet rendőr?

Cathrine Ashima jelenleg ápolónőként keresi kenyerét és részállásban fotómodellkedik. A rendőrségi felvételin kiválóan megfelelt az egészségügyi és erőnléti vizsgálatokon, ám következett az interjú, melynek során meztelen fotóival szembesítették.