A rendőrkapitányság Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve indította el a Biztonságos Vásárhely programot, melynek a harmadik pillére komplex bűnmegelőzési programokat tartalmaz. Ennek keretében kívánnak mélyrehatóan foglalkozni a külterületek biztonságával is.

Dr. Szenti Szabolcstól megtudtuk, hogy több együttműködő bevonásával zajlik a program, melyben a rendőrség és a körzeti megbízottak mellett az önkormányzat közterület-felügyelői, illetve külterületi koordinátorai, a polgárőrség, a szociális ellátó intézmények és a katasztrófavédelem is részt vesz.

Először felmérik a külterületeken élőknek a szubjektív biztonságérzetét, tehát mindenkit felkeresnek, és a mindennapi problémáikról kérdeznek. Természetesen a felmérés célja az, hogy a kisebb lopásokat és bűncselekményeket visszaszorítsák és megelőzzék, ezért a felmérés eredménye alapján valamennyi külterületi olvasókörben egy bűnmegelőzési fórumot tartanak majd. Itt hívják fel a lakosok figyelmét arra, hogyan előzhetőek meg a bűncselekmények, illetve ők maguk mit tehetnek a biztonságukért. Ezzel párhuzamosan a körzeti megbízottak részéről elindulna egy fokozottabb fogadóóra, a rendőrség részéről pedig fokozottabb jelenlét.

A szóvivő kiemelte, hogy november 4-én, csütörtökön délelőtt 10 órától a lakosok a Rádió7 műsorában is feltehetik kérdéseiket, illetve megoszthatják tapasztalataikat dr. Rádi Norberttel, Hódmezővásárhely rendőrkapitányával.

p>

Megosztom!
|