Több mint hétszáz fő tapsolt a két humoristának

Szombaton este a Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány szervezésében tartották azt a humorestet, melyen az elmúlt két évben Karinthy-gyűrűt nyert két humorista, Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán lépett fel a hódmezővásárhelyi Fekete Sas dísztermében. Az egyesület az est teljes bevételével egy újszülött melegítőasztal pályázat önrészének finanszírozását kívánja támogatni. Az eszköz az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Újszülött- Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztálya tulajdona lesz. Sok képpel!

25-30 ezres létszámcsökkentés várható a közszférában

A közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre ezt a nemzetgazdasági miniszter közölte a kormányszóvivői tájékoztatón, amikor bejelentette, hogy a jövő évi költségvetés 3 százalék alatti hiánnyal számol, és egyúttal 3 százalékos növekedésre épül.

Az önkormányzatok jövőre 3100 milliárd forinttal gazdálkodhatnak

A helyi önkormányzatok - beleértve a helyi kisebbségi önkormányzatokat, valamint a többcélú kistérségi társulásokat is - 2011-ben hitelforrások nélkül több mint 3 100 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, ehhez a központi költségvetés - állami támogatás és átengedett személyi jövedelemadó révén - mintegy 1 130 milliárd forintot biztosít, amely a 2010. évi korrigált előirányzat 104,5 százaléka.

Le a töklámpával, szenteket az ablakba!

Halloween-ellenes vallási és kulturális kampányt hirdettek Olaszországban: a keresztény jelképeket védő egyház mellett az olasz városok is saját tradícióikat hirdetik az amerikai ünneppel szemben.

Időutazóra bukkantak Chaplin filmjében

Különös felfedezés tartja lázban az internetes közösséget - egy YouTube videóról van szó, melyben egy nő látható, amint mobiltelefonál. Ebben nincs semmi furcsa, csakhogy a nő az 1928-ban készült Chaplin filmben teszi ezt.

Óriási Kosársuli diadal – de mit reggelizhetett Utasi?

Mócsai és Kukla is felépült a Budafok-Csepel elleni mérkőzésre, azonban a román Babut kisebb sérülés miatt nem lehetett ott a pályán. De így sem történt meglepetés, a kék-sárgák újabb magabiztos sikert arattak a Hódtói Sportcsarnokban a B csoport sereghajtója ellen. Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuliból kiemelkedett a nagyszerűen teljesítő Utasi Gábor, aki tripla-dupla közeli teljesítménnyel rukkolt elő, és szinte hibátlanul dobott.

Eljön a családok és a vállalkozások ideje

Talpra állítja Magyarországot a jövő évi költségvetés a nemzetgazdasági miniszter szerint. Matolcsy György szombaton terjesztette az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot, amely az Európai Unió által elvárt szintre csökkenti az államháztartás hiányát. Miután a büdzsét nagyban meghatározza a már bejelentett adócsökkentés, a jövő évi költségvetés kedvezményezettjei a családok és a vállalkozások lesznek.

Korábban kezdenek netezni a gyerekek

Az Európai Bizottság tanulmánya arra derített fényt, hogy a gyermekek átlagosan hét éves korukban kezdenek internetet használni, de csak a 9-12 éves korosztály egyharmada véli úgy, hogy elég `a gyerekek számára jó dolog` van a világhálón.

Kiáll Lázár János mellett a miniszterelnök

Kiállt pártja frakcióvezetőjének alkotmánymódosító tervei mellett a miniszterelnök. Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásai után jelentette ki: a jogszabályokat az emberek igazságérzetéhez kell alakítani - számolt be az RTL Híradó.

Bakondi: a hétvégén befejeződik a lakott területek mentesítése

A hétvégén a vörösiszap által elöntött valamennyi lakott területről elszállítják a szennyeződést a katasztrófa utáni helyzet stabilizálásában résztvevők - mondta a katasztrófavédelmi kormánybiztos. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató a hangsúlyozta, hogy a jövő hét első napjaiban megkezdik az elöntött mezőgazdasági területek mentesítését is, valamint közcélú foglalkoztatást szerveznek a helyreállításhoz szükséges bontási és építési munkálatokra.

Egyre többen keresik fel a vásárhelyi temetőket

Ma délután már tapasztalható a vásárhelyi temetőkben és környékükön, hogy egyre többen keresik fel a sírkerteket. Szombat délután autóval is be lehetett hajtani a temetőkbe. A Katolikus Temetőben a Jókai utcai kapun érkezőket a műkővel borított, megújult út fogadja. Fotóriporttal!

Akik már nincsenek közöttünk

November elsejei délelőtti műsorunkban hangképes összeállítást hallhatnak a közelmúltban elhunyt köztiszteletben álló személyekről, akikre barátaik, ismerőseik és munkatársaik emlékeznek. A Rádió 7 szerkesztősége ezzel a műsorral kíván tisztelegni minden elhunyt és hozzátartozói előtt!

Megtelt a tározó az összegyűjtött iszappal

Még mintegy 10 ezer köbméternyi vörösiszapot és szennyezett földet kell elszállítani Devecserből a bontási munkálatok megkezdése előtt, de már megtelt az eddig használt tározó, így vasárnap reggeltől ideiglenes hulladéklerakóba hordják a szennyezőanyagot.

Idén is ezreket lehet spórolni a váltással

Tizennégy biztosító megjelentette kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tarifáit. Jövőre már nem a motortérfogat, hanem a teljesítmény alapján számítják a díjat. Rácz István, a biztosítás.hu internetes portál ügyvezetője szerint 15-20 százalékos árcsökkenésre számíthatnak azok az autósok, akik biztosítót váltanak.

Boszik, macskák, töklámpások – a mindszenti könyvtárban

Amikor a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár új helyre költözött, lehetőség nyílt arra, hogy programokat szervezzenek a gyerekeknek, hiszen kiemelt céljuk, hogy olvasóvá neveljék őket. A hónap utolsó szombatján családi mese-délelőttöket tartanak egyegy téma köré felépítve a programot, általában valamilyen irodalmi téma kapcsolásával. A hónap utolsó szombatján, október 30-án a Halloween és boszorkányok világát járta körbe a könyvtárba érkező mintegy 30 gyerek.

Szeretik az új állandó kiállítást

Szöged hírös város címmel nyílt meg nemrégiben az új állandó kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban Szegeden. Az első tapasztalatok szerint a látogatók szeretik az új tárlatot nyilatkozta portálunknak Medgyesi Konstantin, az intézmény szóvivője.

Hogyan csökkentsük villanyszámlánkat?

`Aki most fektet be, annak busásan megtérül` mondta Puszta Sándor, a Puszta-Tel Kft. tulajdonosa, aki a Rádió 7 Családi magazinjában arról is beszélt, hogy mi a különbség a napelem és a napkollektor között.