A rendezvény kezdetén Olasz Mónika konferanszé, a Rádió7 és a Promenád.hu munkatársa köszöntötte a résztvevőket kiemelten Almási István alpolgármestert és Zakar Péter projektmenedzsert.

Almási István alpolgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az önkormányzat az utóbbi években megpróbálta megteremteni az esélyegyenlőséget az oktatásban résztvevők számára. S ennek egyik jelentős lépése lesz a jelen nyertes pályázat, mivel az infokommunikációs eszközöket mindenki számára ingyenesen elérhetővé kell tenni a közoktatási rendszerben. Fontos, hogy az említett eszközöket minden diák megtanulja tudatosan és hatékonyan kezelni, s ne kerülhessen hátrányba diáktársaival szemben. Így hosszútávon csökkenhet a digitális szakadék mértéke, a megszerzett tudás alkalmazkodik a munkaerőpiaci elvárásokhoz és a módszertani reform révén a távmunka elterjedésével csökkenhet a munkanélküliség is.

Patócs Anikó a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda igazgatója elmondta a kompetencia méréseken kiderült, hogy a mai fiatalok érdeklődését már más köti le, mint régen, valamint hogy szükséges a matematikai és olvasási készségek fejlesztése. Az igazgatónő bízik benne, hogy a pályázaton nyert eszközök segítségével a diákok már nagyobb kedvvel és hatékonysággal fogják elsajátítani az említett ismereteket.

Tóthné Kecskeméti Katalin a Varga Tamás Általános Iskola igazgatója a kompetencia alapú oktatásról és az infokommunikációs eszközök abban nyújtott jelentőségéről beszélt. Valamint elmondta: `A diákok ma olyan világban élnek, mely számunkra már érthetetlen, hisz a gyerekek úgy születnek, hogy tudják, hol van az Enter.` Ezért szükséges őket megtanítani mely információ hasznos, s mely nem.

Zakar Péter projektmenedzser tájékoztatta a megjelenteket, hogy a pályázat során az önkormányzati működtetésű intézmények az EU társfinanszírozásával 100%-os, azaz 70.981.600 forint támogatásban részesültek. Az említett TIOP-1.1.1/09-1-2010-0076 számú pályázatban a HISZK Gregus Máté tag- és az Eötvös József székhelyintézménye, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, a Varga Tamás Általános Iskola és a Szent István Általános Iskola 24 munkacsoportja összesen 526 darab tanulói és 24 darab tanári laptopot és a beüzemeléshez szükséges infrastruktúrát és programokat nyert.

A közbeszerzési pályázat nyertese, az Albacomp Zrt. részéről Mezősi Péter ismertette a számítógépek adatait, és elmondta, hogy a XXI. század tanterme egy központi, tanári számítógépből és a hozzá hálózatban kapcsolódó tanulói laptopokból áll. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy minden gépen van csevegő program is, de azok csak a tanári gépről való engedélyeztetés után használhatóak, továbbá, hogy a gépek ütés- és cseppállók.

Mohai Viktor