1. Walkman. A nyolcvanas években mindenki megőrült érte, a kilencvenes években még mindenki a zsebében hordta a metrón és bőszen nyomkodta rajta a gombokat, idén azonban beszüntetik a gyártását és a kazettás “sétálómagnók” végképp átadják helyüket a digitális korszak mp3-lejátszóinak és az iPodoknak. A Sony 1979-ben dobta piacra a walkmanek első szériáját, ami szinte azonnal a márka egyik vezető terméke lett, a sétálómagnók pedig egy egész korszak jelképeivé váltak, összesen mintegy 220 millió darabot adtak el belőle. Az idén azonban a Sony legyártotta az utolsó adagot, a fejükön fejhallgatóval és a kezükben walkmannel futó emberekkel pedig ezentúl már tényleg csak a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeiben találkozhatunk.

2. Kazetta. Kazettát ugyan még mindig lehet kapni és még a gyártók sem álltak le vele, de ennek az adathordozónak az ideje már lejárt. A kazettát 1963-ban először a Philips szabadalmaztatta Európában, a korábban használt orsós magnókat kiszorítva pedig hamarosan a műanyagdobozkába tekercselt szalagok lettek az otthoni használat első számú kedvencei. A letöltés helyett még tíz éve is a zenék megszerzésének a legegyszerűbb módja a kazetták másolása volt, húsz év felett pedig valószínűleg nincs ember, akinek ne lenne legalább egy rádióból felvett válogatás kazettája.

3. Discman. A walkman párja, továbbfejlesztett változata, ám az mp3-láz és az iPod-forradalom a discmaneket sem kímélte. A hordozható CD-lejátszók terén szintén a Sony volt az úttörő, alig öt évvel a walkmanek hódító útjának megkezdése után, 1984-ben került a boltokba az első generáció, ami leginkább még egy számítógépből kihúzott CD-olvasó dobozára hasonlított. Azóta egyre dizájnosabb lett a külalak, de hiába a fejlesztések, a stabilizátor, az ugrálást megakadályozó ilyen-olyan kiegészítés, meg az mp3-CD-ket is olvasni tudó discmanek, a hordozható zenelejátszók terén úgy tűnik a méret a lényeg, az ujjnyi méretű zenélő csipeszekkel a tenyérnyi és praktikusan zsebbe nem csúsztatható discmanek nem igazán tudják felvenni a versenyt.

4. Videókazetta. A mágneses hangrögzítés mellett az 1980-as évektől a mozgóképfelvétel is a mindennapi életünk részévé vált, ekkor terjedtek el a videókazetták is. A VHS-t a japán JVC cég fejlesztette ki 1976-ban, a videolejátszók és -felvevők pedig igazi presztízstárgyaknak számítottak a megjelenést követő évtizedben. Videokazettára filmeket felvenni és az otthoni gyűjteményt gyarapítani, videotékába járni és kivenni valami filmet – ma már elavultnak számít, a nappalikban a videolejtászó helyét átvették a DVD-lejátszók, a digitális televízió korszakába lépve pedig a filmek rögzítéséhez már hordozó sem kell, a videokorszaknak vége.

5. Kvarcóra. A walkmannel felszerelt, otthon videókat néző menő emberek legfőbb kiegészítője a nyolcvanas-kilencvenes években a kvarcóra néven futó, folyadékkristályos digitális kijelzővel ellátott karóra volt. A “kvarcóra” megnevezés eredetileg azonban nem kizárólag erre a ma már kevésbé népszerű viseletre vonatkozott, hanem az óra elektronikus működését biztosító kvarckristályos rendszerre. Az első, még mutatós kijelzőjű kvarcórákat a két világháború között fejlesztették ki, a karon is viselhető változatot pedig szintén egy japán vállalat, a Seiko dobta piacra még 1968-ban. A nyolcvanas-kilencvenes években elterjedt, nálunk csak egyszerűen kvarcóraként emlegetett műanyag pántos verzió különlegessége valójában a folyadékkristályos kijelző, a legmenőbb márka pedig egyértelműen a Casio volt.

6. Commodore 64. Az otthoni elektronikus felszereltséghez az 1980-as évektől hozzátartozott a számítógép is, ekkortól ugyanis már elérhető áron volt beszerezhető legalább egyféle gép, a kultikus Commodore 64. Az eredetileg írógépekkel foglalkozó Commodore cég 1982-től tizenegy éven át gyártotta a klasszikus 64 kilobájtos RAM-mal rendelkező asztali hobbigépet, ami nem rendelkezett külön gépházzal és billentyűzettel, hanem a kettő egybeépítve alkotta az egy időben majd` minden háztartást feldobó családi készüléket. A legtöbb ember emlékezetében a C64-es játékok miatt maradt meg minden idők legtöbbet eladott számítógépe, Magyarországon azonban vállalatok is használták és több helyen munkaeszköznek is jó volt.

7. Tetris. A folyadékkristályos kijelzővel ellátott játékok, közismert néven a karórákból kiindulva “kvarcjátékok” igazi sikertermékek voltak, a kilencvenes évek elején a legkülönfélébb változatok kerültek a boltokba: volt, ahol gyerekeket kellett kimenteni az égő házból, volt, ahol ufók elől kellett menekülni, de a lehetőségek száma szinte végtelen. A legnépszerűbb mind közül azonban a hordozható tetris volt, vagy más néven “Brick Game”, amit még a buszon, metrón, strandon, nyári táborban, tehát gyakorlatilag bárhol lehetett nyomkodni. Maga a játék szovjet találmány: Alekszej Pajitnov 1984-ben fejlesztette ki a négy kockából álló elemek kombinációiból építkező programot, ami nevét a görög tetra-, vagyis négy előtag és a feltaláló kedvenc sportjának, a tenisznek a keresztezéséből kapta.

8. Game boy. 1989-ben leomlott a berlini fal, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Madonna elénekelte a Like a Prayert és eladták az első Game boyokat. A japán Nintendo cég fejlesztése gyakorlatilag egy LCD-kijelzővel ellátott miniatűr hordozható számítógép, ami kizárólag videojátékok játszására alkalmas, alapfelszereltség volt hozzá a tetris is. A szerkentyű nagy előnye az alap tetrisekkel szemben viszont az volt, hogy nem kizárólag egy játékra volt képes: a Game boyra írt, kis négyzet alakú kazettaféleségeken tárolt alkalmazásokat felülről kellett beledugni a kütyübe, és máris kezdődhetett a “nintendózás”. A “gémbojból” több mint 118 millió darabot adtak el világszerte, és azért valljuk be, ha ismét a kezünkbe kerülne egy oldschool példány, biztos nem tudnánk megállni, hogy ne pittyegjünk vele ismét.

9. Tamagocsi. Az elektronikus forradalom a játékokat sem kímélte, a kilencvenes évek második felének miniatűr virtuális háziállatai azonban ma már kifejezetten cikinek számítanak. A kis tojásdad alakú szerkentyűbe zárt bébiállat, vagyis a japán fejlesztésű tamagocsi még 1996-ban került piacra, a folyamatos gondozást igénylő kis lény világszerte elért óriási sikere azonban alig két év alatt ki is fújt, a japán cég 1998-ban már le is állította a játék gyártását. Magyarországon legfőképp az általános iskolás gyerekek között volt menő a tamagocsi-őrület, a tanárok pedig ádáz küzdelmet vívtak a pad alatt a virtuális állatkáikat etető és tisztába tevő gyerekekkel. Egy élelmes vállalkozó még egy tamagocsi-temetőt is kialakított a dunaszekcsői löszfalban, az első széria ugyanis nem volt “újraéleszthető”. A japán gyártó cég ugyan többször is megpróbálta újrakezdeni a tamagocsi-gyártást, az első sorozat sikerét azonban nem sikerült felülmúlni, világszerte így is 70 millió darabot adtak el virtuális házi kedvencekből, ma viszont már ember nincs a földön, aki vágyna rá.

10. Szivárvány. Bár nem elektronikai kütyüről van szó, de végezetül álljon itt egy kilencvenes évekbeli igazi sztár, egy valódi fizikai csoda, a szivárványspirál. Az eredetileg “Slinky” névre hallgató meghatározhatatlan valami legnagyobb tudománya, hogy lemegy a lépcsőn és szép színesen hullámzik, ha kézben tartva játszunk vele. A kiváló és roppant hasznos találmányt 1945-ben egy amerikai tengerészeti mérnök fedezte fel, majd kezdte gyártani, Magyarországon azonban a “szivárvány” a kilencvenes években élte igazi virágkorát, szinte minden háztartásba került belőle legalább egy, vidéki búcsúk elmaradhatatlan vásárfiájaként bevonult az örök klasszikusok közé. A slinkyből egyes adatok szerint a világon összesen több, mint 300 millió darabot adtak el, 2001-ben pedig Pennsylvania állam a hivatalos játékának is választotta.

Forrás: Hírszerző