Az idei kisebbségi választáson 2.312 önkormányzatot választottak, ennek nagyjából 8-9 százaléka, körülbelül kétszáz `álkisebbségi önkormányzat`, vagyis nem az adott kisebbségi közösség képviselői vannak jelen a testületben – mondta Kállai Ernő, összegezve a választásokról készült vizsgálatot.

A kisebbségi ombudsman hozzátette: azt pontosan nem tudni, hogy a kisebbségi névjegyzékbe vett 228 ezer állampolgár közül ténylegesen mennyien kisebbségiek, mert a névjegyzék nem nyilvános. Következtetni a 2001-es népszámlálási adatokból lehet – mondta Kállai Ernő, aki példaként a ruszin nemzetiséget említette. Mint utalt rá: 27 olyan településen is volt ruszin választás, ahol a népszámlálási adatok szerint nem volt ehhez a kisebbséghez tartozó állampolgár. Budapest IV. kerületében is érdekes eredmény született: a tizenhárom nemzeti vagy etnikai kisebbségből a szlovének kivételével valamennyi állított önkormányzatot a bolgároktól, a görög, horvát, örmény, szerb és ukrán kisebbségig.

A kisebbségi ombudsman hangsúlyozta: a jövőben ki kell zárni az álkisebbségi önkormányzatok megalakulásának lehetőségét. Kállai Ernő megoldásként javasolta, hogy legyen nyilvános a kisebbségi választói névjegyzék, legyen követelmény az adott nyelv ismerete, és hogy a kisebbségi közösségek is részt vehessenek a névjegyzék összeállításában.forrás: mr1.hu